Falunapi rendezvények

Közösségformáló szórakozás, pihenés

2006. augusztus 18., 10:00 , 292. szám

Kisdobronyban Ember Balázs polgármester nyitotta meg a falunapot, majd megköszönte mindazok segítségét, akik jóvoltából elkezdődhetett az új iskola építése. Többek között Mackó István, az Ungvári Járási Tanács alelnöke és Kiss Gyula, a testvértelepülés, Demecser város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. A kulturális program keretében Kisdobrony versírója, Dajka Ilonka néni Drága kicsi magyar hazám című versét szavalta, majd színre léptek a Kisdobronyi Művészeti Iskola növendékei. A Demecseri Nyugdíjasklub műkedvelő csoportja népdalokat énekelt, Szanyi Viktor leendő zenetanár trombitaszólóval mutatkozott be, majd a nagydobronyi Sneal Break csoport akrobatikus mutatványait csodálhatta meg a lelkes közönség. A futballpályán több környékbeli település csapatai mérkőztek meg. A nap végén minden gyerek izgatottan várta a tombolasorsolást, és nem hiába, mert senki sem maradt nyeremény nélkül. Az ünnepség szabadtéri diszkóval zárult.

Bátyúban a falunap az erre az alkalomra rendbehozott stadionban Beregszászi Ferenc polgármester megnyitó beszédével kezdődött. Szanyi Lászlóné, a magyarországi Levelek község polgármestere a testvérközségi kapcsolatokról beszélt. Szántó Edit, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke, járási tanácsi képviselő a falunap fontosságát, közösségépítő szerepét hangsúlyozta. Fellépett a Munkácsi Nyugdíjasklub zenekara és a helyi nyugdíjasklub énekkara. Gazdag programot állítottak össze a helyi kultúrház műkedvelői, láthattunk néptáncot, diszkó-, törökös, latinos táncokat, mazsorettcsoportot, pantomimjelenetet, angolul és magyarul is énekeltek a gyerekek, fellépett több vokálegyüttes is. Lencsés László, a "bátyúi Lagzi Lajcsi" ismert dalokkal szórakoztatta a falunap közönségét. A futballpályán az idén újra összeállt bátyúi focicsapat a leveleki és zápszonyi labdarúgókkal mérte össze erejét. Este felnőttek és gyerekek együtt izgultak a tombolasorsoláson, amelynek fődíja egy kerékpár volt.

Bótrágyon a rendezvényt megnyitó Hajdú Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket és jó szórakozást kívánt számukra, valamint köszönetet mondott a támogatóknak. Bótrágy magyarországi testvértelepülése, Ramocsaháza polgármestere, Simon József köszöntőjében elmondta, hogy a négy éve kárpátaljai testvértelepülésükkel indított kapcsolat gyümölcsöző, és mindent megtesznek azért, hogy a két falu kapcsolatai tovább erősödjenek. A rendezvényen jelen volt Tari András, a Beregszászi Járási Tanács KMKSZ-frakciójának képviselője, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke. A megnyitó ünnepséget követően a bótrágyi, a haranglábi és a hetyeni műkedvelő együttesek mutatták be tartalmas műsorukat. A rendezvénysorozat keretében sor került ügyességi vetélkedőkre, továbbá labdarúgó villámtornára, tizenegyes-rugó versenyre. A gyerekek a légvárban ugrálhattak, de volt körhinta is, mely szintén népszerű volt körükben. Az ünnepség fénypontja az esti tűzijáték volt, melyet hajnalig tartó mulatság követett.

Tiszacsomán a többször eleredő eső miatt a programok jelentős részét a helyi kultúrházban bonyolították le az immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő falunap szervezői, de jutott esemény szabadtérre is. Kovács Szvitlana polgármester köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket, köztük Bakancsos Lászlót, a KMKSZ BJSZ elnökét, járási tanácsi képviselőt, majd kezdetét vette az egész napos program. A helyi óvodások előadása után a Viktória táncegyüttes, az asztélyi és a helyi kultúrház tánccsoportja szórakoztatta a nagyérdeműt és a Tiszacsoma testvértelepüléséről, Csarodáról érkező hatfős küldöttséget. Ezután szakmai zsűri által értékelt divatbemutató következett, melynek minden résztvevőjét ingyen fagyival és üdítőitallal kínálták. A legbátrabbak lovaglótudásukat tesztelhették. Az ilyenkor elmaradhatatlan tombola legszerencsésebb résztvevőjének ,,malaca volt", de emellett több értékes nyeremény is gazdára talált. A falunap zárásaként az újhelyi diszkósok jóvoltából késő éjszakába nyúló táncmulatság zárta a programot.

B. Zs., B. J., J. L.