Kevesebb a diák, növekszik a támogatás

Indul a tanév - tanácskoztak a pedagógusok

2006. szeptember 1., 10:00 , 294. szám

Augusztus 22-én tartotta Ungváron kibővített ünnepi ülését a Megyei Állami Közigazgatási Hivatal közoktatási és tudományos főosztálya, melyen megvitatták az intézményes iskolarendszer megoldásra váró problémáit, számba vették az elért eredményeket.

A megyei tanács nevében Brenzovics László alelnök köszöntötte a pedagógusokat: "Ukrajna függetlenné válásának 15. évfordulóján különösen köszönet illeti az oktatásügy dolgozóit, akik életben tartották, és működtették az iskolarendszert az elmúlt években. Közös felelősségünk, hogy a Kárpátalján felnövekvő nemzedékek olyan képzésben részesüljenek, mellyel hatékonyan átadható az évtizedek alatt megszerzett közösségi tudás. Kívánom, hogy ehhez a kihíváshoz legyen elég türelmük, kitartásuk a megye pedagógusainak." Ivan Kacsur, a Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese nyolc autóbusz kulcsát, okmányait nyújtotta át az érintett iskolaigazgatóknak, mely járműveket a megyei költségvetésből vásároltak az "Iskolabusz-program" keretében.

Herczog György, a közoktatási és tudományos főosztály vezetője beszámolójában elmondta, szeptemberben 706 tanintézmény kezdi a tanévet, ezen belül 12 gimnázium, 13 líceum. Tavaly hat óvoda nyílt, ezzel együtt jelenleg 506 működik, összesen 26,6 ezer óvodással (az óvodai helyek száma közel ezerrel nőtt a tavalyihoz képest). Továbbra is aggasztó a demográfiai helyzet: idén valószínűleg 14 ezer alatt marad a beiskolázott elsősök száma. Tavaly 14,8 ezer elsőst fogadtak az iskolák, szeptemberben 181,7 ezer iskolaköteles diák ült a padokban, hétezerrel (3,8%-kal) kevesebb, mint az előző tanévben.

Növekszik az oktatási rendszerre szánt költségvetési kiadások összege: 2004-ben 308,9, 2005-ben 478,9 milliót költöttek erre a célra, idén 629,9 millió hrivnya az oktatásra szánt tervezett kiadás összege. A megyei költségvetés 355 ezer hrivnyát költött szaktantermek felszerelésére, például a most megnyílt Verbőci Középiskola is ebből a forrásból kapott kémia-, biológia-, fizikafelszerelést.

Szó esett a tavaly levezetett független érettségiztetés eredményeiről. A tesztíráson 1273 érettségiző vett részt, a középiskolai végzősök kb. 10%-a. A vizsgázók 10,3%-ának tudása bizonyult elégtelennek ukrán nyelvből, 8,5%-ának matematikából ill. 2,3%-ának történelemből (1-3-as érdemjegyet szereztek a 12-es pontrendszerben). Közepest, azaz 4-6-os érdemjegyet kapott a diákok 52,9%-a történelemből, 50,6%-a ukrán nyelvből, 48%-a matematikából. Kitűnőre (10-12-es érdemjegyre) mindössze a diákok 11,2%-a teljesített ukrán nyelvből, 7,7%-a matematikából, 6,5%-a történelemből.

A megye oktatási intézményeiben 15,8 ezer pedagógus dolgozik, a nyugdíjasok aránya átlagosan 11,3%. A pedagógusok 40%-a több mint húsz éve tanít, vagyis közeledik a kedvezményes nyugdíjkorhatárhoz (25 munkaév). Herczog György kiemelte: nagyobb figyelmet kell szentelni az új pedagógusnemzedék kinevelésére. Megoldatlan probléma a pedagógusok lakhatási ellátottsága. Az elmúlt tanévben egyetlen pedagógus sem kapott lakást, noha 345-en igényeltek.

Kárpátalján jelenleg 5 állami fenntartású főiskolán, egyetemen húszezer diák tanul, míg a különböző felsőoktatási fiókintézetek és kihelyezett tagozatok 11,6 ezer hallgatóval bírnak. Eszerint a felsőoktatásban továbbtanulók egyharmada nem helyi egyetemen, főiskolán szerez diplomát.

Az ülésen felszólaló Ivan Beleny nagyszőlősi járási tanügyi vezető elmondta: az iskolák felújításra szorulnak, cserére vár a bútorzat, hiányosak a szaktantermek. Ilyen problémákkal küzdenek az iskolák megyeszerte.

Volodimir Mica, az Ungvári Nemzeti Egyetem felvételi bizottságának felelős titkára az idei felvételi eredményeket ismertette. Tapasztalatként elmondta, hogy egyre gyengébb a diákok természetismereti, matematikai tudása, és egyre kevesebben is jelentkeznek a fizikai, kémiai, matematikai képzésekre. Pozitívum, hogy a felvételt nyertek között a korábbinál kiegyenlítettebb a városi (49%) és falusi hallgatók (51%) aránya. A falun érettségiző diákok elsősorban matematika, fizika, ukrán nyelv, történelem, orvosi képzésekre jelentkeztek, a városiak leginkább idegen nyelvi szakokra.

Az ülésen Brenzovics László az Oktatási Minisztérium kitüntetését nyújtotta át Ljubomira Mehelának, a megyei oktatási és tudományos főosztály osztályvezetőjének, akit az idén alapított Vaszil Szuhomlinszkij-díjjal jutalmaztak az oktatásügyben végzett áldozatos munkájáért.

P. Zs.