Sláger az uborka

2006. szeptember 1., 10:00 , 294. szám

Augusztus utolsó napjaiban a kárpátaljai konzervgyárak hagyományosan végeznek az uborka berakásával, s áttérnek a paradicsom konzerválására, ám idén az uborka fölös kínálata miatt ennek konzerválását folytatja a gyárak többsége, későbbre halasztva a paradicsom feldolgozását - közölték az Agrármarketing Projekt kárpátaljai képviseleténél. Folytatódik az uborka felvásárlása. A felvásárlási ár a júliusi kezdetekhez képest 20 kopijkával csökkent, s most az első osztályú uborka esetében kilogrammonként 1,8, a második osztályba tartozónál 1,3 hrivnyát tesz ki.

A berakási idény végének kitolásán túl egy másik újítása a gyáraknak, hogy bevezették az úgynevezett ideiglenes tárolást, ami előzetes konzervációt jelent 10-35 tonnás beton tartályokban. Az ily módon tartósított zöldség feldolgozására akkor kerülhet majd sor, ha a mezőkről nem érkezik már több friss nyersanyag.

Két kárpátaljai konzervgyár megkezdte a paprika felvásárlását is, a tavalyinál lényegesen alacsonyabb áron - közölte az Agroohljad: ovocsi ta frukti internetes szakmagazin. (mukachevo.net/lol.org.ua/Kárpátalja)