Továbbképzés a száj- és mentálhigiénéről

Az Aranyeső Alapítvány és a KMPSZ a gyerekek egészségéért

2006. szeptember 1., 10:00 , 294. szám

Kétnapos képzést tartottak Beregszászban az iskolások fogászati és mentális egészségének védelméről és neveléséről az egészségvédelmet oktató általános és középiskolai tanárok, osztályfőnökök számára a magyarországi Aranyeső Alapítvány szervezésében, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közreműködésével augusztus 23-24-én.

Üdvözölve a II. Rákóczi Ferenc Tanárképző Főiskola kollégiumának előadótermében megjelent mintegy 40 kárpátaljai tanárt, Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a pedagógusok minél több információval rendelkezzenek arról, mit tehetünk a felnövekvő nemzedék, az iskolások védelmében.

Dr. Hátsági Horváth Miklós, az Aranyeső Alapítvány vezetője megnyitó beszédében elmondta, hogy alapítványuk a magyar Külügyminisztérium támogatásával valósítja meg kárpátaljai programját. A képzés két napja során fogászok, szájsebészek, sürgősségi orvosok és pszichológusok tartottak előadásokat és tréningeket a fog- és szájápolásról, a fogbetegségek következményeként kialakuló megbetegedésekről, valamint az alkoholfogyasztásról, az alkoholizmus gyógyításáról és a családon belüli erőszakról.

Az Aranyeső szervezésében és támogatásával fogászati rendelőt, prevenciós rendelőket és konferenciatermeket alakítanak ki Mezőkaszonyban, ahol talán már egy-két hónapon belül fogadhatják a kis pácienseket, s mindazokat, akik pedagógusként, szakemberként vagy önkéntesként bekapcsolódnak az egészségtudatos gondolkodás kialakításába az iskolások körében. A program kétéves, s a tervek szerint mintegy hatezer gyermekre terjedne ki, akik a rendszeres fogászati ellenőrzésen kívül megismerkedhetnek a megfelelő fogápolás és a szájüregi higiénia alapjaival is. A kicsik motiválását nyaranta magyarországi gyermektábor is szolgálja. A program két évének leteltével a projekt irányítását a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség veszi át.

hk