Életfa-díjjal tüntették ki Pál Lajost

2006. szeptember 29., 10:00 , 298. szám

Pál Lajost, az ismert kárpátaljai zenepedagógust Életfa-díjjal tüntették ki Magyarországon. Ez az állami elismerés azoknak adományozható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a népművészet közvagyonként való kezeléséhez, megőrzéséhez, nemzedékek közötti átörökítéséhez.

A népművészet megőrzéséért adható legmagasabb szakmai elismerést évente három személy kaphatja az államalapítás ünnepnapján. Idén Báder Miklós, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet elnöke, Stoller Antal, a Honvéd Együttes néptánc-koreográfusa vehette át az Életfa-díjat, valamint Pál Lajos zenetanár, több évtizedes szakmai-pedagógiai tevékenységéért, a kárpátaljai magyarság kultúrájáért végzett fáradhatatlan munkájáért. A kitüntetettek az adományozást igazoló okiratot és érmet kaptak. A bronzból készült, kerek alakú érem Péterfy László szobrászművész alkotása, melyet stilizált életfa díszít.

- Nem szeretek díjakat kapni, nem is sokat kaptam életemben. Ennek most mégis örülök, mert ez rangos szakmai díj. A Magyar Népművelési Intézet nevében Borbély Jolán etnográfus (Martin György felesége) terjesztett fel a kitüntetésre, amire büszke vagyok. Az is büszkeséggel tölt el, hogy az általam nagyra tartott Stoller Antallal együtt vehettem át a kitüntetést, aki velem együtt több évtizede gyűjti és népszerűsíti a népművészeti hagyományokat - mondta el lapunknak Pál Lajos.

A kitüntetettnek gratulált többek között a Martin György Néptáncszövetség, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, a Vass Lajos Népzenei Szövetség. Pál Lajos nemrég súlyos betegségen esett át. Felépülésének és szakmai sikerének egyaránt örülünk.

P. Zs.