Hálaadás Munkácson

Megújult a 216 éves református templom

2006. október 6., 10:00 , 299. szám

Munkácsot illetően már 1532-ben virágzó református gyülekezetről tesznek említést az írásos adatok. Az 1660-1790 közötti időszak a vallási üldöztetéseké, megpróbáltatásoké volt, mialatt különböző helyeken, ideiglenes fatemplomokban tartották istentiszteleteiket a munkácsiak. 1790-ben II. Józseftől kaptak engedélyt új kőtemplom építésére. Gulácsy Lajos, a munkácsi gyülekezet lelkésze, nyugalmazott püspök felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy a templom bejáratánál ez a latin betűs felirat olvasható: "Ezt a szent házat a Szentlélek, a Szentháromság dicsőségére őfelsége II. József római császár és király legszentebb ösztönzése nyomán a helvét hitvallású egyház saját költségén építette 1790-ben."

Vasárnap hálaadó istentiszteletet tartott a munkácsi református gyülekezet annak örömére, hogy felújították templomuk homlokzatát.

"Nincs olyan magyar ember a világban, aki ne ismerné Munkács városát. Az évszázadok során nemegyszer élt át nehéz időket a helyi református gyülekezet. Hogy mi tartotta meg ennek a közösségnek hitét? Az, hogy Jézus jelen van életükben" – fogalmazott igehirdetésében Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke.

Az istentiszteleten a munkácsi gyülekezet énekkara szolgált. Gulácsy Lajos emlékeztetett, hogy a református kórus 1777-ben alakult, s az Úrnak hála, két évszázadon keresztül sikerült nemzedékről nemzedékre megmaradnia.

A németországi Gustav Adolf Werk Segélyszervezet elnökségi tagja, Stefani Ceilig így köszöntötte az ünneplőket: "Hanau város református gyülekezete, a Lions Club jótékonysági szervezet, valamint sok más németországi csoport üdvözletét tolmácsolom most Önöknek. Hanau 15 éve ápol testvérgyülekezeti kapcsolatot a munkácsiakkal, és nagy örömünkre szolgál, hogy itt lehetünk megújult templomukban. Ahogy eddig, a jövőben is segíteni fogjuk az itt élőket, elsősorban azokat, akiknek a kis segítség is sokat jelent."

"Adjunk hálát Istennek mindazért a munkáért, amit elvégezhettünk. Kérjük segítségét abban, hogy áldott életet éljünk, felelősséget vállalva a munkácsi gyülekezet lelki épüléséért is" – mondta köszöntőjében Tóth László, aki korábban segédlelkészként szolgált Munkácson és tevékenyen részt vállalt a templomfelújításban. Dr. Vackó László főgondnok végezetül köszönetet mondott mindazoknak, akik időt, energiát nem kímélve tették a dolgukat, és hittek abban, hogy Isten megsegíti munkájukat.

Popovics Zsuzsanna