"Áldott a tizenhármak szent neve..."

Nagyszőlősön a szabadságharc mártírjaira emlékeztek

2006. október 13., 10:00 , 300. szám
Dr. Vinnai Győző mond köszöntőt

"Október 6-án a világ magyarsága mindenütt történelmünk legszentebb harcára: az 1848-49-es magyar szabadságharcra emlékezik, és fejet hajt annak hősei, az aradi vértanúk emléke előtt. Nagyszőlősön, báró Perényi Zsigmond 15 évvel ezelőtt visszaállított és újraavatott mellszobra előtt mi azzal a hittel tesszük ugyanezt, hogy ameddig magunkban hordozzuk a szabadság eszméit, addig sem a 13 aradi vértanú, sem báró Perényi nem élt és nem halt meg hiába"– e szavakkal nyitotta meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség központi megemlékezését Milován Jolán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, járási képviselő múlt pénteken.

A nemzeti gyásznapon a helyi magyar középiskola parkjában gyűltek egybe a megemlékezők. A magyar himnusz eléneklését követően Váradi Antal Tizenhárom című poémája hangzott el Gál Natália, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színművészének előadásában.

– Magyarországon 2001 óta nemzeti gyásznap október 6-a, a magyar emberek lelkében pedig mindig is gyásznap volt. Az emlékezés összetartja a magyarságot, éljen akár Aradon, Nagyszőlősön, akár Nyíregyházán vagy Budapesten. Aki ismeri a nemzeti múlt kiemelkedő és gyászos pillanatait, az érti a jelent, annak van elképzelése a jövőről – hangsúlyozta ünnepi beszédében dr. Vinnai Győző, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség nyíregyházi elnöke. – Az 1849 áprilisában elfogadott függetlenségi nyilatkozatot követően a szabadságharcosok pontosan tudták: semmilyen reményük nincs arra az esetre, ha elbukik a szabadságharc. A katonai eskü és a becsület közül az utóbbit választották, tudatosan vállalva a rájuk váró vértanúsorsot, mártírhalált. Az osztrák hadbíróság által halálra ítélt több mint 130 magyar katona, köztük az október hatodikán kivégzett 13 aradi vértanú, az október 24-én Pesten kivégzett báró Perényi Zsigmond egyek voltak az igaz ügy szolgálatában, az emberi tisztességben és a katonai becsületben. A megtorlást, a kivégzéseket Európa megdöbbenéssel fogadta, még az orosz cár is kíméletre intette Ferenc József császárt. A magyarok bátorságát egész Európa bámulta, és bennük nem lázadókat, hanem odaadó hazafiakat látott. A vértanúk példát mutatnak minden következő nemzedéknek. Életük utolsó napján tanúsított erkölcsi tartásuk szellemi öntudatunk legértékesebb részét képezi, mindig hálával kell gondolnunk rájuk– hangsúlyozta dr. Vinnai Győző.

A Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal képviseletében Krasznai Gyula elnökhelyettes, a Nagyszőlősi Járási Tanács nevében Barta József elnökhelyettes köszöntötte az emlékezőket.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, megyei tanácsi képviselő ünnepi beszédében párhuzamot vont az aradi tizenhármak mártíri áldozatvállalása, valamint a mai Magyarország állampolgárai és a kárpátaljai magyarok választói magatartása között. Mint rámutatott: a nemzet főként fiainak tetteiben és áldozathozatalában marad meg. "A próbatételek idején számszerűen mindig kevesebben voltak, vannak azok, akik vállalják az áldozatot. És minél nagyobb a kívánt áldozat, annál kevesebben állják meg a próbát. A nemzet számtana mindig ilyen volt, így nem kell elkeseredni. Ellenben, ha próba előtt állunk, érezni kell magunkon az aradi vértanúk, a mártírok eleven tekintetét. Mondjuk azt: most sem szabad feladni, most is ki lehet állni, most is lehet dolgozni a nemzetért. Attól vagyunk nemzet, hogy hűek vagyunk elődeink, hőseink, mártírjaink tetteihez, akik nem menekültek a szabadságharc következményei elől, hanem magukra vállalták sorsukat és feláldozták életüket a nemzet oltárán" – fogalmazott az elnök.

A Perényi Zsigmond Középiskola diákjai irodalmi összeállítással emlékeztek a mártírokra, idézve az utolsó mondataikat, búcsúszavaikat. A jelenlévők megkoszorúzták báró Perényi Zsigmond emlékművét. A megemlékezésen részt vett Sziklavári Vilmos, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Popovics Judit a HTMH képviseletében, Jevcsák Judit, a MÁKH nemzetiségi és migrációs főosztályának vezetője, dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Berki Károly, a KMPSZ és Margitics Marianna a KMKSZ ISZ képviseletében, Oleg Ljubimov, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnöke, Bocskai István, Nagyszőlős polgármestere, Bendász Dániel esperes, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye, Hidász Ferenc tisztelendő atya, a nagyszőlősi római katolikus egyházközség képviseletében.

P. Zs.

Az 1848-49-es magyar szabadságharc 13 vértanú honvédtisztjére emlékeztek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói. A Hallgatói Önkormányzat (HÖK) által a Kölcsey Ferenc Szakkollégium filmklubjában megszervezett irodalmi esten részt vett dr. Csernicskó István rektorhelyettes és a főiskola több tanára is. A megemlékezésen nemzeti imádságunk eléneklését követően a diákok ismertették a forradalom és a megtorlás legfontosabb eseményeit, felolvasták Damjanich imáját, elhangzott Juhász Gyula Az aradi tizenhárom című verse és a Gyásza van Aradnak című dal, majd sorban kialudt a vértanúkat szimbolizáló tizenhárom gyertya a fehéringes fiatalemberek kezében. A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.

dózsa