Technikai eszközök a KMPSZ-től

2006. október 13., 10:00 , 300. szám
A Beregszászi Hivatásos Szolgáltatási Líceumban Riskó Márta KMPSZ-alelnök adta át a technikai felszerelést

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) képviselői az Apáczai Közalapítvány által meghirdetett pályázaton nyert technikai eszközöket adtak át az elmúlt héten a Beregszászi Hivatásos Szolgáltatási Líceum és a Tiszabökényi Tankombinát pedagógus- és diákközösségeinek nagy örömére.

A magyar tannyelvű óvodák és iskolák mellett a KMPSZ azon szakoktatással foglalkozó intézmények támogatását is felvállalta, ahol magyar nyelvű csoportokban a jövő szakmunkásait, szakembereit képezik. Ezen intézmények sorába tartozik a Beregszászi Hivatásos Szolgáltatási Líceum (amely az egykori 11. sz. ipari és a 18. sz. ruhaipari szakiskolák összevonása eredményeként jött létre), illetve a Tiszabökényi Tankombinát, ahol több középiskola diákjai sajátítanak el különböző szakmákat.

Mindkét tanintézményben meglehetősen nagy szükség van modern technikai eszközökre, ezért is kapcsolta be a KMPSZ ezeket a szakipari oktatással foglalkozó létesítményeket a pályáztatási programba. Az Apáczai Közalapítványnál megnyert pályázat eredményeként most az oktatás minőségét, színvonalát jelentősen emelő eszközöket adhattak át a pedagógusszövetség képviselői. Beregszászban a szolgáltatási líceum igazgatója, Marija Muszka és helyettesei - Kiss Zoltán, Forgon Elemér és Olekszij Hecko -, a jelen lévő diákok és tanárok Riskó Mártától, a KMPSZ alelnökétől és Tóth Ágnestől, a pedagógusszövetség Tankönyv- és Taneszköztanácsának munkatársától vehették át a gazdag ajándékcsomagot, amely egy-egy korszerű fénymásolót, nyomtatót, videokamerát, DVD-lejátszót, digitális fényképezőgépet és hozzá tartozó memóriakártyát tartalmazott. Mint mondták, ezeknek az eszközöknek a használata jelentős mértékben megkönnyíti mindennapi munkájukat.

A Tiszabökényi Tankombinátban Berki Károly, a KMPSZ módszertani központjának vezetője és Sőtér Géza, a KMPSZ elnökségének regionális felelőse adták át a 13, teljes felszereléssel ellátott számítógépet (alapgép, monitor, hangfal, operációs rendszer, billentyűzet), illetve a hozzájuk csatlakoztatható nyomtatót és szkennert. Huszti Antal, a tankombinát igazgatója vette át és köszönte meg a technikai felszerelést, melynek révén új távlatok nyílnak a diákok szakmai felkészítésében. Mindkét tanintézményben hangsúlyozták: örömmel vették, hogy a KMPSZ a szakmai oktatással foglalkozó tanintézmények támogatását is felvállalta.

M