2006-ban Csányi Sándor a leggazdagabb magyar

2006. október 20., 10:00 , 301. szám

A Leggazdagabb száz magyar című kiadvány idei számából kiderül: 90 milliárd forintja van a leggazdagabb magyarnak, aki Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. Őt Demján Sándor és Széles Gábor követi. Az alsó határ 3,7 milliárd forint a TOP 100-ban.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója Magyarország legbefolyásosabb üzletemberének számít. Vagyonát 2002, azaz az első lista megjelenése óta pontosan meghatszorozta. Demján Sándor, a Trigránit Rt. elnöke a második leggazdagabb magyar. Becsült vagyona 80 milliárd forint, négy éve 30 milliárd forintja volt. Széles Gábor üzletember, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, szintén befektetéseiből gazdagodott meg, becsült vagyona 58 és fél milliárd forint, míg 2002-ben 32 milliárdja volt.

A most ötödször kiadott százas listának 12 új szereplője van, ők rögtön a középmezőnyben kezdtek. A politikusok közül viszont már csak egy van versenyben: a szocialista frakció egyik tagja, Kapolyi László. Ő a 60. helyen áll, 5,6 milliárd forintos vagyonával. Kiesett viszont Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János gazdasági miniszter. 2002-ben a Magyar Hírlap A 100 leggazdagabb magyar című különkiadványa szerint Gyurcsány becsült vagyona mintegy 3,5 milliárd forint volt. Ekkor az ötvenedik leggazdagabb magyar állampolgárnak számított. Az idei listán a gazdagok között a legszegényebbeknek 3,7 milliárd forintjuk van.

Tavaly a Népszabadság Rt. közzétette a 150 leggazdagabb Magyarországon élő üzletember listáját, melyet Megdet Rahimkulov orosz bankár, a budapesti székhelyű, Általános Értékforgalmi Bank Rt. (ÁÉB) főtulajdonosa vezetett, akkor 83 milliárd forintra becsült vagyonával. Rahimkulov és családja a közelmúltban néhány nap leforgása alatt 5,294 százalékos részesedést szerzett az OTP Bankban. A hivatalos bejelentés szerint a Kafijat Kft. valamint egyéb, a Rahimkulov család érdekeltségébe tartozó vállalkozások 13,899 millió OTP-részvényt vásároltak. Az orosz Gazprommal is szoros kapcsolatban álló Rahimkulov úgy nyilatkozott, hogy hozzávetőleg 180 milliárd forintos vagyont halmozott fel. Ennek legnagyobb része, 600 millió dollár magyarországi befektetésekben, 200 millió dollár Cipruson, 120 millió pedig Moszkvában található. Különböző érdekeltségein keresztül Rahimkulovnak jelenleg 2 százalékos részesedése van a Mol Rt.-ben, és a BorsodChem Rt. egy része is az övé.