Fakász Mihály: Sasfészek a Latorca völgyében

2006. október 20., 10:00 , 301. szám

Régóta várt könyvvel ajándékozta meg a szerző mindazokat, akik nagyjából a rendszerváltás óta egyre remélték, hogy megíratik végre Kárpátalja legjelentősebb műemlékének, a munkácsi várnak a története.

Ezen emberpróbáló feladatra ki más is vállalkozhatott volna, mint az a Fakász Mihály, aki immár hosszú évek óta kutatja kitartóan szűkebb pátriája múltját. Munkájának gyümölcse, mely a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kiadásában jelenhetett meg idén, ennek megfelelően alapos írás. Krónikáját egészen a leendő várhegynek és környékének az első erődítések megépítése előtti, leginkább csak a régészeti leleteken alapuló ismertetésével kezdi a szerző, majd a továbbiakban módszeresen végigvezet bennünket a középkori, a Mohács utáni Magyarország, a Rákóczi-féle és az 1848-49-es szabadságharc korszakain.

A szerző nem kívánja megreformálni múltunk e dicsőséges emlékével kapcsolatos ismereteinket. Ellenkezőleg - arra törekszik, hogy mindaz, amit a téma korábban élt ismerői összegyűjtöttek e tárgyban, beépüljön művébe, kiegészítse egymást. Hiányérzete az olvasónak legfeljebb azért támadhat, mert a krónika csupán 1855-ig kíséri nyomon az erődítmény történetének alakulását, vagyis addig a pillanatig, amikor is törölték azt a katonai erősségek sorából. Igaz, a szerző egyébként is a téma hadászati, gazdasági vonatkozásaira helyezi a hangsúlyt. Érdeklődésre tarthat számot a kötetet kiegészítő függelék és melléklet is.

Fakász Mihály könyvét bátran ajánlhatjuk a vidékünk múltja iránt érdeklődőknek, elsősorban azoknak a fiataloknak, akik csak most ismerkednek a témával. -solt-