Honfoglalási ünnepség Tiszacsomán

2006. október 27., 10:00 , 302. szám
Helyi fiatalok verseket, dalokat adtak elő a rendezvényen

Október 22-én 10. alkalommal rendezte meg a beregszászi járási Tiszacsomán hagyományos honfoglalási megemlékezését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség.

A görög katolikus templomban megtartott liturgiát követően az egybegyűltek a település határában található Honfoglalási Emlékparkba vonultak, ahol Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, járási képviselő megnyitójában elmondta: "10 éve rendszeresen megemlékezünk a magyar nemzet történetének egyik legnagyobb vállalkozásáról, a honfoglalásról."

Hangot adott azon aggodalmának is, hogy idén Magyarországon sehol nem emlékeznek meg a honfoglalás 1110. évfordulójáról. Erre csak Kárpátalján, Tiszacsomán, a KMKSZ szervezésében került sor.

Kovács Szvetlana tiszacsomai polgármester hangsúlyozta: az Emlékpark területén feltárt régészeti leletek bebizonyították, hogy a település már a honfoglalás idején is létezett.

Csengeri János, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa Beregszászi Ügyfélszolgálati Irodájának vezető konzulja őszinte elismerését fejezte ki a KMKSZ-nek a honfoglalás emlékét őrző, hagyományteremtő kezdeményezéséért. Majd rámutatott: "1110 évvel ezelőtt a Vereckei-hágón átkelt magyar törzsek vezetői korszakalkotó döntést hoztak, amikor elhatározták, hogy letelepednek ezek a vidéken. (...) 11 évszázada élünk itt, a Kárpát-medencében. A 11 évszázados történelmünk nem szűkölködik fénypontokban. Az egyik legfényesebb az 1956-os forradalom és szabaságharc, melynek ezekben a napokban ünnepeljük 50. évfordulóját. "

Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének alelnöke a kárpátaljai magyarság előtt álló legfontosabb feladatnak az ősöktől örökölt haza megtartását nevezte. "Őseink akkor volnának igazán büszkék, ha azt látnák, hogy mi a magunk részéről végrehajtjuk azokat a feladatokat, amelyeket a kor megkövetel" – mondta a járási tanács elnöke.

Bakancsos Sándor papnövendék a görög katolikus egyház nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese, a KMKSZ alelnöke azt emelte ki, hogy a honfoglalás és az 1956-os forradalom között számos párhuzamot lehet vonni: mindkét esetben egy élhető, boldog élet megteremtése volt a cél. "A hajó azonban sem Kárpátalján, sem Magyarországon nem ért révbe, s jelenleg is rázkódik, aminek fő oka a megegyezéskészség hiánya a magyar emberek között. A megegyezés csak akkor jöhet létre, ha szilárd alapokon nyugszik és célja a magyarok felemelése, bárhol is éljenek a világon. Azt hiszem, hogy a haza megszerzésekor őseinket ez foglalkoztatta, csakúgy, mint 1956-ban az utcára kimenő, életüket kockáztató hősöket. A hajó akkor ér révbe, akkor nyugszik majd szilárd alapokon a magyar nemzet a Kárpát-medencében, ha a jelenlegi politikusok, a magyarok is ugyanezeket az értékeket veszik figyelembe, amely értékek alapján jöhet létre a közmegegyezés és lehet egy boldogabb magyar nemzetet, egy boldogabb Magyarországot felépíteni" – mondta a szónok.

A felszólalások között népviseletbe öltözött fiatalok adtak elő az alkalomhoz illő verseket és dalokat. A megemlékezés az emlékmű koszorúzásával és a Szózat eléneklésével ért véget.

Baráth József