Horkay László, Szilágyi Károly vagy Zán Fábián Sándor lehet a püspök

Választásokra készül a Kárpátaljai Református Egyház

2006. október 27., 10:00 , 302. szám

A Kárpátaljai Református Egyház zsinata végre kiírta az idén nyáron esedékes egyházkerületi és egyházmegyei választásokat. Lezajlottak mind a három kárpátaljai egyházmegyében a jelölő közgyűlések, ahol az adott megye lelkészei és gyülekezeti gondnokai döntöttek arról, kiket jelölnek a különböző egyházkerületi és egyházmegyei tisztségekre. Egyelőre a jelölés nem jogerős, hisz nyolc napig az arra jogosultak fellebbezhetnek.

A Máramaros-Ugocsai Egyházmegye jelölő közgyűlése megválasztotta az egyházmegyei választási bizottságot és két személyt delegált az egyházkerületi választási bizottságba. Az egyházmegyei tisztségek közül püspöknek jelölte a közgyűlés Horkay László jelenlegi püspököt és Zán Fábián Sándor főjegyzőt. Főgondnoknak egyedül a Beregrákoson élő dr. Oroszi Pált jelölték. Lelkészi főjegyzőnek Taracközi Ferenc beregszászi lelkészt és Zán Fábián Sándort. A világi főjegyzőnek jelölt személyek közül Nagy Béla, az egyház diakóniai osztályának vezetője kapott a törvényben meghatározott számú szavazatot. Egyházmegyei szinten egyedül Seres Jánost, a korábbi esperest jelölték újra. Egyházmegyei főgondnoki tisztségre Petrusinec Vladimirt, a tiszaújlaki gyülekezet presbiterét és Kész Ferencet, a salánki gyülekezet gondnokát jelölték. Megyei lelkészi főjegyzőnek Homoki Gábor feketepataki lelkipásztort és Mecséri Károly nagypaládi lelkipásztort. A további tisztségek jelöltjei a következők: lelkészi tanácsbírának: Czirók Béla nagyszőlősi lelkész, és Peleskei Béla királyházai, tekeházai lelkész. Egyházmegyei világi főjegyzői tisztségre: Máté István, a nevetlenfalui gyülekezet presbitere és Homoki Gábor, a tivadarfalvai gyülekezet presbitere. Egyházmegyei világi tanácsbírának: ugyancsak Kész Ferenc salánki gondnok és Máté István, a nevetleni gyülekezet presbitere, valamint Farkas Béla viski presbiter. Az egyházkerület zsinatában két egyházi és két világi személy képviselheti a Máramaros-Ugocsai Egyházmegyét, itt négy-négy nevet jelöltek. Lelkészi jelöltek: Homoki Gábor (Feketepatak), László Károly (Técső), Czirók Béla (Nagyszőlős) és Peleskei Béla (Királyháza), világi jelöltek: Oroszi József, az akli gyülekezet presbitere, Deák István, a nagyszőlősi gyülekezet gondnoka, Szegljánik Péter, a mátyfalvi gyülekezet presbitere és Máté István, a nevetlenfalui gyülekezet presbitere.

Az ungi egyházmegyei jelölő közgyűlés püspöknek egyedül Szilágyi Károly gáti lelkészt jelölte, főgondnoki tisztségre ugyancsak dr. Oroszi Pált. Lelkészi főjegyzői tisztségre Héder János ungvári lelkész és Taracközi Ferenc beregszászi lelkész kapta meg a szükséges számú szavazatot. A világi főjegyzőnek jelölt személyek közül Ung megyében is Nagy Béla kapta meg a szavazatok 30%-át, tehát ő az egyetlen jelölt. Az egyházmegyei tisztségek közül esperesnek Balogh Attila eszenyi lelkészt és Pocsai Sándor csongori lelkészt jelölték. Egyházmegyei főgondnoki tisztségre Bátori József szalókai presbiter kapott jelölést. A megyei lelkészi főjegyző tisztségére Kolozsi András nagydobronyi lelkipásztor a jelölt. Lelkészi tanácsbírának Héder János ungvári lelkészt és Kovács Attila palágykomoróci lelkészt jelölték. Egyházmegyei világi főjegyzői tisztségre Erdei Jánost, az ungvári gyülekezet presbiterét látták alkalmasnak. Egyházmegyei világi tanácsbírának dr. Bujdosó János botfalvai presbitert és Balogh Sándort a megyei presbiteri szövetség elnökét jelölték. Az egyházkerület zsinatában ugyancsak két egyházi és két világi személy képviselheti az Ungi egyházmegyét, lelkészi zsinati tagnak Héder Jánost, Kolozsi Andrást és Kovács Attilát, világi zsinati tagnak Katkó László szürtei gondnokot és Balogh Sándort jelölték.

A beregi egyházmegyei közgyűlés jelöltjeinek nevét nem tudjuk közölni, mert Szántó János beregi esperes közlése szerint a fellebbezési határidő lejártáig (2006. október 30.) azt nem áll módjában közzétenni.

A több tisztségre történő jelölést nem zárja ki a törvény, a választások után az, aki több tisztséget is elnyer, választhat.

Badó Zsolt