A Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának jubileumi rendezvényei

1956-2006

2006. október 27., 10:00 , 302. szám
20 kárpátaljait tüntettek ki a Szabadság Hőse Emlékéremmel

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját több rendezvény szervezésével, illetve ünnepi fogadással méltatta a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa.

Kiállítás a főiskolán: 1956 – a szabadság reménye

Október 19-én történelmi tablókiállítás nyílt Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületének Esztergom termében.

A mintegy negyven magyar és orosz nyelvű tabló a forradalom előzményeit, menetét, elfojtását és következményeit mutatja be kronológiai sorrendben, válogatott archív képanyag és magyarázó szöveg, idézetek segítségével. Hasonló kiállításokkal emlékeznek meg a magyar forradalomról ezekben a napokban a világ számos fővárosában, illetve azokban a városokban, melyek érintettek voltak a magyar forradalomban, amelyek a forradalmárokat adták.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján dr. Orosz Ildikó, a beregszászi főiskola elnöke köszönthette a tárlatot befogadók nevében a megjelenteket. A szépszámú közönség soraiban ott voltak Sziklavári Vilmos ungvári magyar főkonzul, az ungvári magyar főkonzulátus és beregszászi ügyfélszolgálati irodájának munkatársai, Beregszász város vezetői, közéleti személyiségei. Az elnök köszönetet mondott a lehetőségért, hogy az általa vezetett tanintézmény helyt adhatott egy olyan kiállításnak, amely történelmünknek egyik utolsó, az anyaországgal még közösen átélt élményére emlékezik. Mint a szónok rámutatott, 1956-ban a kárpátaljai magyarok mélyen átérezték mindazt, ami Magyarországon történt, hiszen maguk is megtapasztalhatták, milyen erők ellen kelt fel az anyaország, sokuk csak néhány évvel korábban térhetett vissza a gulág haláltáboraiból.

A rendezvény házigazdájaként Sziklavári Vilmos főkonzul fejezte ki háláját, amiért a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola befogadta a kiállítást. Megnyitó beszédében a főkonzul az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentőségéről szólva méltatta a magyar nemzet bátorságát, valamint áldozatát, amellyel magára hagyatva is hitet tett a szabadság, a demokrácia és a függetlenség mellett. Pohárköszöntőjében Sziklavári Vilmos emlékeztetett, hogy Kárpátalján is nagyon sokan kivették a részüket a forradalomból, amit az akkori szovjet hatalom igen sok börtönévvel "jutalmazott".

A továbbiakban az egybegyűltek meghallgathatták Márai Sándor Mennyből az angyal című költeményét Orosz Melindának, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészének tolmácsolásában, majd a beregszászi főiskola kórusa adott elő egy dalművet.

A kiállítást jövő csütörtökig tekinthetik meg az érdeklődők.

Emléktábla az ungvári börtön falán

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése után az ungvári börtönben a megtorló szovjet rezsim 840 magyar állampolgárt tartott fogva: a levert szabadságharc szervezőit, a nemzetőrségek parancsnokait, a nemzeti bizottságok elnökeit és más forradalmárokat. Erre emlékeztet mostantól az épület falán elhelyezett emléktábla – Matl Péter szobrászművész alkotása –, melyet a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusa, a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Nagy Imre Társaság állíttatott a szabadságharc hősei és áldozatai emlékére.

– 1956-ban a magyar társadalmat átitatta a szabadságvágy és a totalitárius rezsim felváltásának igénye egy demokratikus rendszerrel. A sztálinista rezsim magyarországi kiszolgálói kétségbeesetten igyekeztek megtartani jogszerűtlenül szerzett hatalmukat és ennek érdekében saját népükkel szemben a Szovjetuniótól kértek és kaptak segítséget. A levert szabadságharc szellemisége – három évtized elteltével – mégiscsak maga alá temette a szocialista világrendszert – fogalmazott ünnepi beszédében Sziklavári Vilmos főkonzul.

A magyar hazafiak és a demokratikus társadalomért küzdők igen súlyos árat fizettek elveikért: a forradalomban 3652 magyar és 640 szovjet állampolgár vesztette életét, a szabadságharcot követő három évben több mint 230 embert akasztottak fel a forradalomban való részvételért, több mint 20 ezer embert börtönöztek be, 13 ezer embert internáltak, mintegy 250 ezren elhagyták hazájukat, és menekültek a nyugati országokba – mutatott rá a főkonzul, majd hozzátette: azon hős szabadságharcosok előtt tisztelgünk, akik mertek szembeszállni a totalitárius rezsimmel és egy demokratikus társadalom létrehozását tűzték zászlajukra. Végül köszönetet mondott Ukrajna Külügyminisztériumának, Kárpátalja és Ungvár közigazgatási elöljáróinak, valamint az ungvári börtön vezetőinek, hogy lehetővé tették az emléktábla elhelyezését és felavatását.

A megyei tanács nevében Brenzovics László elnökhelyettes, a KMKSZ alelnöke mondott köszöntőt: "Történelmi eseménynek vagyunk tanúi. Az egykori szovjet birodalom területén először állhat olyan emlékjel, mely jelzi: volt 1956, mely emlékeztet a szabadságharc hőseire. Magyarországon Dávid és Góliát küzdelme folyt 50 évvel ezelőtt, melyből végül Dávid került ki győztesen. Az orosz felsőház a mai napon nyilatkozatban közölte: az orosz törvényhozók erkölcsi felelősséget éreznek a Magyarországon történtekért, ezzel elismerve, hogy az akkori szovjet országvezetésnek nem volt igaza, amikor megfosztott egy népet a szabadságától. A szabadságharc nem volt hiábavaló: hatására enyhült a rezsim, élhetőbbé vált a világ. Példájából ma is lehet erőt meríteni a további küzdelmekhez."

Köszöntötte a jelenlévőket Gajdos István UMDSZ-elnök, Volodimir Szimulik, Ungvár alpolgármestere. Lakatos István, a Nagy Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke tolmácsolta a megjelenteknek Nagy Erzsébet, a Nagy Imre Társaság örökös elnökének szívélyes üdvözletét és köszönetét.

"Szent forradalom volt 1956. Magyarországon nem volt olyan falu, de még tanya sem, ahol valami ne történt volna. Forradalmi bizottságok szerveződtek, önkezdeményezésre. Még az orosz megszállók is velünk éreztek" – emlékezett az egykor Ungváron raboskodók nevében Újság Tibor tanár, 56-os szabadságharcos, majd elszavalta Buda Ferenc forradalmi diákvezér 1956-ban írt, Rend című versét.

Az emléktáblát Sziklavári Vilmos és Lakatos István leplezték le. A jelenlévők elénekelték a Szózatot, majd megkoszorúzták az emléktáblát.

20 kárpátaljai kitüntetett

A Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának ünnepi fogadásán 20 kárpátaljai magyart tüntettek ki a Szabadság Hőse Emlékéremmel.

"A Magyar Köztársaság nevében a Szabadság Hőse Emlékérmet adományozzuk azon személyek részére, akik 1956 októberében, majd a megtorlás sötét korszakában a szabadság, az emberi méltóság és a nemzeti összefogás melletti kiállásukkal példát adtak hazaszeretetből" – áll az emlékérem kísérő oklevelében, melyet az ’56-os emlékév fővédnökei írták alá: Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kosáry Domonkos, az 1956-os Emlékbizottság elnöke. Kárpátalján 20 személy kapott ilyen emlékérmet, melyet Sziklavári Vilmos főkonzul nyújtott át az érintetteknek.

A jubileumi emlékéremmel az 56-os szervezetek által felterjesztett személyeket tüntették ki. Kárpátalján a magyar külképviselet végezte a felterjesztést, egyeztetve a magyar szervezetekkel. Az éremkészítő vésnök személye megegyezik a 16 évvel korábban készített érdemérem alkotójával. Az átadásra került közel 1400 emlékéremből 700-at Magyarországon, 700-at külföldön adtak át október 20. és 23. között.

szcs/-nagy-