Tiltakoznak a márványba vésett élő 56-osok

2006. október 27., 10:00 , 302. szám

Az elmúlt hétvégén az UMDSZ és a MÉKK több helyszínen avatott márványtáblát azon kárpátaljai személyek és ellenálló csoportok tettére emlékezve, akik 1956-ban és az azt követő megtorlási időszakban kiálltak a magyar szabadságharc eszméi mellett. A Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskola falán a nagyszőlősi csoportnak emléket állító márványtáblán név szerint fel vannak sorolva az érintettek. Az öt nagyszőlősi 56-os közül hárman még élnek, ketten sajnos már meghaltak. Az emlékünnepségen kegyeleti koszorúkat helyezetek el és gyertyát is gyújtottak a táblánál, ami élő személyek esetében, finoman fogalmazva - szokatlan.

A nagyszőlősi csoport tagja, Milován Sándor ezt nem tartja szerencsésnek. "Az avatóünnepségre az utolsó pillanatban kaptam meghívást, amikor már elígérkeztem egy másik megemlékezésre, így nem voltam jelen az eseményen. Utólag nem is bánom, mivel nem tartom illendőnek, hogy élő embereknek emléktáblát avassanak, és gyertyával, koszorúval emlékezzenek rájuk. Ráadásul a szervezők nem kérdeztek meg az ügyben, hogy szülővárosomban emléktáblát állítanának a nevemmel" - nyilatkozta lapunknak a Szabadság Hőse Emlékérem idei kitüntetettje.

Gálocson a községháza falára került hasonló emléktábla. A gálocsi ellenállócsoport tagjaként itt Molnár László neve is felkerült a táblára. "Sajnálatosnak tartom, hogy a tábla állítói nem kértek engedélyt arra, hogy nevemet felvéssék az emléktáblára, és hivatalosan nem hívtak meg az emlékünnepségre. Élő személyeknek nem állítanak emléktáblát, ezt illene tudni" - mondta el Molnár László.

-n-