Családtípusú gyermekotthont avattak Nagyberegen

2006. november 10., 09:00 , 304. szám

Az idén 5 éves Sámuel Alapítvány segítségével immár a negyedik családtípusú gyermekotthon jött létre, ezúttal Nagyberegen. A befogadó szülők: Füzesi Olga és Füzesi Sándor - már felneveltek két gyermeket (Szabina 18, István 16 éves), és tavaly úgy döntöttek, vállalkoznak néhány árva gyermek családban való nevelésére. A szerdai avatóünnepségen két gyermeket tartottak karjukon: a hároméves Gergőt és a 4 hónapos Márkot. Az utóbbi gyermek az a kisfiú, akit idén nyáron csecsemőként hagytak sorsára a beregszászi kórház bejáratánál. Hamarosan még három árva érkezik a Füzesi családhoz.

Az avatáson meleg szavakkal köszöntötte a szülőket Mihajlo Kicskovszkij, a megyei tanács elnöke, annak a meggyőződésének adva hangot, hogy bizonyára Nagyberegen is lesznek követői a Füzesi családnak, akik szülőként jó példát mutatnak emberségből, hitből, tisztességből. Az Úr áldását kérte a befogadó családra Kacsó Géza református tiszteletes. "Kívánom, hogy az Úristen itt legyen veletek, tudjatok meleg otthont, szülői szeretetet és jövőt biztosítani az általatok befogadott gyerekeknek" - fogalmazott a lelkész. Ugyancsak jelen volt az avatáson Sípos Géza, a Sámuel Alapítvány ideiglenes elnöke, aki kérdésünkre elmondta: holland támogatóik révén segítik majd a családot abban, hogy kibővítsék házukat, és megfelelő otthont biztosíthassanak saját és fogadott gyermekeiknek.

P. ZS.