Szent Erzsébet Öregek Otthona Pósaházán

2006. november 24., 09:00 , 306. szám

Ünnepélyes keretek között adták át a Munkácshoz tartozó, főleg római katolikus vallású családok által lakott Pósaházán a német segítséggel felépült Szent Erzsébet Öregek Otthonát, amely 40 elhagyott rászoruló idős ember számára biztosít majd minden szempontból megfelelő lakhelyet és ellátást. Mint azt lapunknak az indiai származású Szent József rendi Ligy nővér elmondta, kezdetben tizenöt idős gondozottat fogad az intézmény, akikről öt apáca és egy szakácsnő gondoskodik majd.

"Az egész világon ismerik, de Európa több országában különösen is kedvelik a mi Szent Erzsébetünket, aki II. András királyunk leányaként már gyermekkorába elkerült Németországba, hogy felesége legyen Türingia őrgrófjának, Lajosnak. Tizenhárom évesen már feleség, húszévesen már özvegy, huszonnégy évesen pedig már át is költözött az örök boldogság honába. E rövid idő alatt oly hősiesen szép keresztény életet élt, hogy fölfigyelt rá egész Európa. Szíve szeretetének izzása sokakat Isten vigasztaló, gyógyító, irgalmas szeretetéhez vezetett" - mondta Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke a magyar katolikus egyház által meghirdetett Szent Erzsébet-év első napján, az öregek otthona névadó szentjét bemutató beszédében. Majd megköszönte a helyi közösségben szolgáló Joseph Trunk atyának és mindazoknak a segítségét, akik akár egy kicsivel is hozzájárultak az otthon elkészüléséhez. Antal püspök ezt követően helyi, illetve német és indiai vendégpapokkal közösen celebrált szentmisét.

dózsa