Támogatott gyógyszerekért és iható ivóvízért lobbiznak a képviselők

2006. november 24., 09:00 , 306. szám

Operatívan és nagyobb viták nélkül zajlott az V. összehívású Beregszászi Járási Tanács 3. ülésszaka november 22-én. Kilenc napirendi kérdésben született tanácsi határozat. A képviselők jóváhagyták a tiszai árvízvédelmi program módosítását, elfogadták a 3. negyedévi költségvetési beszámolót, módosították a költségvetést. A testület elfogadta a sport és testnevelési kultúra fejlesztésének regionális programját, valamint a kisvállalkozások fejlesztését célzó programot.

A tanács jóváhagyta 70,5 hektár elöregedett, már nem termő szőlőültetvény felszámolását a muzsalyi agrár- és szőlészeti gazdaság területén. A KMKSZ-frakció szorgalmazta, hogy a termőföld további sorsa legyen átlátható, továbbá az is elhangzott, hogy a jövőben csak olyan cég/vállalat juthasson itt földhöz, mely a járási költségvetésbe adózik.

A képviselők szorgalmazták, hogy a járási tanács és a közigazgatás vezetői tiltakozzanak az állami patikarendszer felszámolása ellen, és a tanács illetékes állandó bizottságai dolgozzák ki annak jogi, szakmai lehetőségeit, hogy az arra jogosultak ismét hozzájuthassanak az államilag támogatott gyógyszerekhez. A KMKSZ-frakció javaslatára állami pénzforrást különítenek el Muzsaly és néhány környező település ivóvizének laboratóriumi elemzésére. A monitoring célja feltérképezni a közkutak állapotát, melyek vize feltételezhetően nehézfémmel szennyezett. Amennyiben ez igazolást nyer, a járási tanács további lépéseket tervez az érintett falvak központi vízellátásának biztosítására.

A képviselők november 29-én folytatják az ülésszakot, ekkor az államtól kapott pótlólagos dotáció - közel 800 ezer hrivnya - felhasználásáról döntenek majd.

-nagy-