Hagyományaink a mindennapokban

2006. december 15., 09:00 , 309. szám

Vári Fábián László József Attila-díjas költő, néprajzkutató bokros teendői ellenére mindig szakít rá időt, hogy a zsűri tagjaként jelen legyen a Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozón. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által szervezett idei szemle eredményhirdetése után arról beszélgettünk a jeles irodalmárral és kutatóval, hogy mennyire része még mindennapi életünknek a népi hagyomány, a népi kultúra.

- Miért éppen a karácsonyi ünnepkörhöz fűződő hagyományok, ezen belül is a betlehemezés maradtak meg a legteljesebben, s élnek ma is a legélénkebben Kárpátalján?

- Mint köztudott, a betlehemes játékokat a néprajz szakemberei a népi színjátszás, a népi dráma nagy témakörébe sorolják. Valamikor ez a műfaj sokkal tágabb, gazdagabb volt. Elég, ha csupán a farsangi játékokra gondolunk, amelyek egykor ugyancsak számottevő súllyal voltak jelen a magyar nép életében az egész Kárpát-medencében, mégis kiveszőfélben vannak. Az okot, amiért a betlehemezés dacol a múló idővel, minden bizonnyal abban kereshetjük, hogy az egyik legjelentősebb egyházi ünnepünkhöz, a karácsonyhoz kötődik. Ráadásul a betlehemest a faluközösségeknek mindig az a rétege őrizte meg, amely ezt nemcsak hagyományőrzésnek tekintette, hanem egy kicsit jövedelemszerzési lehetőségnek is. Ami napjainkat illeti, a hagyományok megőrzése nagyban múlik azon, hogy az adott falunak, községnek az az értelmiségi rétege, amely szívügyének tekinti a hagyományok felelevenítését, megpróbál-e utánajárni mindannak, ami ma már csak az öregek emlékezetében, a leírásokban él, s megpróbálja-e rekonstruálni, feltámasztani mindezt. Így például tudomásom van róla, hogy Tiszapéterfalván a bálozás újra virágzó szokásán túl is vannak törekvések a farsangi játékok felelevenítésére, de ehhez vidám, kreatív, néprajzi ismeretekkel rendelkező emberekre van szükség.

- Milyen mértékben részei ma ezek a hagyományok a mindennapjainknak?

- Sajnos hagyományaink nemigen vannak már jelen a mindennapokban, főképp azok élnek még és virágoznak valamelyest közülük, amelyeket magunk is igyekszünk fenntartani. Ezért is fontos például a KMKSZ-nek az az erőfeszítése, hogy a Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozó rendszeres megszervezése révén igyekszik feleleveníteni, életben tartani a betlehemezés szokását. Mikor büszkén kijelentjük, hogy évről évre új csoportok jelentkeznek a találkozón, amelyek ráadásul nem a színpad, hanem a saját közösségük számára készítik játékaikat, ez bizonyos mértékig ennek az erőfeszítésnek az eredménye. Természetesen más szokások tekintetében is elkelne a hasonló szervezőmunka. Elképzelhető például, hogy idővel lehetőség nyílik majd arra is, hogy a betlehemes találkozóhoz hasonló rendezvény szerveződjön a már említett farsangi szokások ápolására. Persze az ilyen megoldások sem jelenthetnek kiutat minden esetben, hiszen például ami a nyári munkákhoz kapcsolódó hagyományainkat, az aratáshoz fűződő szokásokat illeti, annyira megváltozott, átalakult a mezőgazdaság az elmúlt évtizedekben, hogy az szinte lehetetlenné teszi általános újjáélesztésüket. Egyébként is, többnyire azt látjuk, hogy a pedagógusok és a kultúra helyi szervezői foglalkoznak a hagyományápolás kérdéseivel, ami igen hősies vállalkozás, ám önmagában nyilvánvalóan nem elegendő. Azt mondhatnám, csak ott lehet hagyományokat feltámasztani, ahol az egész közösség akarja ezt, ahol fogadókészség van erre, s ahol a régi hagyományok elemeit, darabkáit össze lehet még gyűjteni.

- Említette a pedagógusokat. Segíthet ebben a hagyományőrző munkában a közoktatás? Egyáltalán, jelen van a hagyományőrzés a közoktatásban?

- Mindig és mindenütt a szakemberektől, a pedagógusoktól függ a hagyományőrzés és az oktatás kapcsolata. Pedagógusaink közül többen nemcsak maguk gyűjtik a még fellelhető hagyományokat, de erre ösztönözik tanítványaikat is. Ahol ilyen a hozzáállás, ott látunk eredményeket, fejlődést. Az általános iskolai irodalomtantervnek van ugyan egy része, amely a népi hagyományokat, a népi kultúrát tárgyalja, de csak akkor tudja megértetni igazán a tanár a gyermekekkel, hogy mi ennek a témakörnek a lényege, ha ráveszi őket például arra, hogy saját családi környezetükben is igyekezzenek összegyűjteni a hagyományainkból, amit még lehetséges. Ha ebbe belekóstolnak a fiatalok, akkor megvan az esélye, hogy megszeressék a tárgyat és ilyen irányban is próbálják gyarapítania az ismereteiket.

- Végül költőként és néprajzkutatóként mi a véleménye a hagyományok szerepéről, jelenlétéről a kárpátaljai magyar irodalomban?

- Ami a jelent illeti, ezzel összefüggésben elsősorban Nagy Zoltán Mihályt említhetném, aki nagyon jó megfigyelője, visszaadója a népi életmódnak, beszédmodornak. Ide sorolhatnám még Barta Gusztávot is, akinek novellái között valóságos kis remekműveket olvashatunk. De nemrég jelent meg a kárpátaljai származású költő és művelődéstörténész, S. Benedek András új verseskötete Itthontalanul címmel, amely csupa történelem, s az életnek bármely aspektusáról írjon a költő, versei minden vonatkozásukban kárpátaljai kötődésűek, nagyon mélyen át vannak itatva történelmi hagyományainkkal, amelyeknek szintén fontos a megtartó szerepük.

hk