Aki bocskait is varr

Fornosi Pál férfiszabó

2006. december 22., 09:00 , 310. szám
A hölgyeknek is jól áll a bocskai

Meglepő, de vidékünkön mára ugyancsak ritka foglalkozásnak számít a felsőruházati szabó. A legtöbben üzletekben, piacokon vásároljuk a konfekcióipar által sorozatban gyártott öltönyeinket. Hol vannak már azok az idők, amikor a szabó a próbákon pontosan a megrendelő alkatához igazította a zakót...

Beregszászban már csak két férfiszabóműhely működik. A bocskai öltönyök készítése miatt is ismert Fornosi Pált kerestem fel Rozsoskert utcai műhelyében, ahol a szakmájáról beszélgettünk.

- Hol tanulta mesterségét? Családjában volt hagyománya a szabóságnak?

- Édesapám harminc évig volt férfiszabó, de iskolában is tanultam a mesterséget: 1980-tól a Beregszászi Ruhaipari Szakiskolában két évig. Nagyon jó mesterem volt Izsovszki, tőle és édesapámtól sok fogást lestem el. De főként szeretni kell egy szakmát ahhoz, hogy valaki magas szinten tudja művelni, szerintem ez minden szakmára igaz.

1985-ben jöttem haza a katonaságtól, akkor a beregszászi Veszna divatszalonba kerültem, 1987-től pedig egyedül kezdtem dolgozni egy kis műhelyben, Beregszász központjától nem messze 2002-ben költöztem át a mostani kis műhelyembe, ide a Rozsoskert utca 51-es szám alá.

- Megváltozott az utóbbi években ez a munka?

- Igen, könnyebb lett. Ahogyan édesapám és a többi szabó is elmondta, régen nem voltak olyan előre legyártott, félkész segédanyagok, mint amilyeneket ma már bárki beszerezhet. Például itt van ez a ragasztóval bevont műanyag háló, amit a zakókhoz használok. Ezt egyszerűen csak rá kell vasalni az anyagra és tartást ad neki, nem engedi, hogy elnyúljon. Régen vásznat varrtunk a zakó belsejébe hasonló céllal, azzal sokkal több volt a munka.

- Kik fordulnak a leggyakrabban férfiszabóhoz?

- Főleg a nagyon nagy "méretű" emberek, akik 56-58-as zakókat hordanak, meg akik tudnak a ruháikra egy kicsivel többet is áldozni. Ugyanis én addig oda nem adom az általam készített ruhadarabot, amíg az nem áll tökéletesen a megrendelőn. Egy méretre készülő zakót úgy testre lehet szabni, hogy az jól álljon például egy pocakos, de nem széles vállú emberen is, míg a konfekcióipar által előállított zakók csak a legritkább esetben passzolnak tökéletesen. Igaz, ma már lehet nálunk is olyan konfekcióöltönyöket kapni, amelyeknek az anyaga, minősége elfogadható. A kilencvenes évek elején ez még másként volt, akkor jelent meg az a nagyon rossz minőségű színes áradat, amikor a salátazöldtől a padlizsánliláig minden színben lehetett kapni tartás nélküli, silány zakókat. Azok szerintem kis maszek varrodákban készültek nagy tételben, azért voltak olyan olcsók, de úgy is néztek ki: széles váll, a háta pedig elállt, mint a puska.

- Hogyan alakult 1980-tól máig a férfidivat?

- Nagyot akkor változott, amikor 1987-88-ban divatba jöttek a kétsoros öltönyök. Szerintem az a fazon még ma is nagyon elegánsnak számít. Később sportosabb, lezserebb, széles vállú, négygombos zakó volt a divat. 96-97-ben divatba jöttek a kis állógallérosak, amelyek úgy néznek ki, mint a bocskai, csak nincsenek rajta sujtások. Később tiroli stílusú zakót varrattak sokan, aminek ugyancsak álló gallérja van, de kihajtóval. Most a legutóbbi öt évben megint a klasszikus egysoros háromgombos zakó a divat, hátul egy felvágással.

- Talán Ön az egyetlen szabó Kárpátalján, aki gyönyörűen díszített bocskai öltönyt is varr.

- Én itt a Beregszászi járásban nem ismerek senkit, aki ilyet vállalna, de férfiszabó sem maradt sok. Az idősek kihaltak, a fiatalokat meg nem vonzza ez a szakma.

Egyébként nincsen semmi speciális dolog a bocskain: a zakója vastag, fekete gyapjúanyagból készült, a tetejéig gombos, amelynek az elkészítése annyival munkaigényesebb, hogy rá kell varrni a sujtásokat.

Magyarországon, Kiskőrösön van egy kisiparos, akinél meg lehet venni az előre elkészített sujtásokat, az teszi drágává a bocskait. Mert egy szett 8-10 ezer forintba kerül, ami hét darab, a zakóra keresztben rávarrható sujtásból áll, plusz külön sujtás van az ujjára, a nadrágra, körül a gallérjára stb. Legutóbb tavaly, október 23-ra varrtam kettőt Pestre, egy Gecséből áttelepült fiatalembernek és a vállalkozó barátjának, aki még külön csizmanadrágot is varratott hozzá.

- Van-e elég munkája?

- Azt láthatja, hogy szinte nem is tudunk nyugodtan beszélgetni sem, annyian jönnek, hogy nem győzöm. Azért is van mindig kitéve nálam a zárva tábla. Szinte csak állandó vendégeim vannak, ritkán vállalok megrendelést idegenektől, esetleg kisebb javításokat. Most például januárig már semmit sem tudok elvállalni, csak győzzem addig megvarrni azt a sok kabátot, öltönyt és női kosztümöt, amit már megrendeltek. Ugyanis én egyedül csinálok minden munkafázist: kiszabom, összeállítom, megvarrom. Most is, ha hazamegyek, megvacsorázom és este kilenc-tíz óráig szabni fogok, ameddig bírom.

- Ha jól értem javításokat is vállal, meg lehet élni ebből a munkából?

- Javításokat és átalakításokat is vállalok, de csak ritkán, mert nem igazán fizetik meg. De azt is meg kell csinálni valakinek. Szerintem akinek van elég megrendelése, az meg tud élni ebből.

A nyolcvanas évek közepén abban a szalonban, ahol dolgoztam, tizennégyen voltunk férfiszabók, ma az egész járásban nincs öt. Éveken keresztül sokkal jobban megérte például a határon átjárni, sok egykori kollégám azért hagyta abba, tizen-egynéhány év kihagyás után pedig már nagyon nehéz újrakezdeni. Van egy egykori kollégám, a feleségének most én varrok egy kosztümöt - ez jellemzi leginkább a mostani helyzetet.

Badó Zsolt