Bunyó a kijevi tanácsban

Mi lett volna, ha Klicsko is beszáll?

2006. december 22., 09:00 , 310. szám

A kijevi fővárosi tanács december eleji ülésszaka heves szóváltásba és verekedésbe torkollott, miután az ellenzéki frakcióknak elsőre nem sikerült szavazásra bocsáttatni a kommunális szolgáltatások drágulásáról szóló korábbi tanácsi határozat semmissé tételét.

A Kijev Televízió megszakította a botrányos tanácsülés egyenes közvetítését, bár egyesek szerint érdemes lett volna rögzíteni és elrettentő példaként közreadni.

Az ülésszakon a BJUT, a Nasa Ukrajina és a Klicsko Blokk több képviselője körülzárta az elnökségi pódiumot, ezzel nyomatékosítva azon akaratukat, hogy szavazhassanak a lakossági díjemelések eltörléséről. Kijev polgármestere, Leonyid Csernoveckij és a tanács titkára, Olesz Dovgij eredménytelenül igyekezett lehűteni a kedélyeket, így egyre durvább szavakat és kifejezéseket használtak, amire persze a képviselők is hangos szóval válaszoltak. Közben néhány többségi képviselő is bekapcsolódott a "vitába" és hamarosan verekedés tört ki.

Végül a polgármester napirendre tűzte a kérdést, ám az egymás pocskondiázásával elfoglalt képviselők közül egyetlenegy sem voksolt. "A javaslat nem ment át" - jelentette ki a polgármester és szünetet hirdetett.

A történtekhez tartozik, hogy a visszavonult profi ukrán bokszoló, a szintén fővárosi képviselő Vitalij Klicsko mindeközben félrevonulva figyelte az eseményeket. Egy internetes lapnak adott interjújában Klicsko így kommentálta az eseményeket: "Nem veszek részt hasonló rendbontásban. Szégyenletesnek tartom, hogy a politikusok nem találnak nyomatékosabb érveket ellenfeleik meggyőzésére, mint fizikai erejüket. A sportkészségek szempontjából pedig egyenesen nevetségesen hatnak az ilyenfajta "tornagyakorlatok" a képviselők részéről."

-n-