A Hangya

Vidékünk gazdasági múltjából

A 20. század első felében Magyarországon a kereskedelem egyik meghatározó tényezője a Hangya Termelő-, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet (továbbiakban Hangya) volt, mely a termelőt a fogyasztóval összekötő kapocs szerepét töltötte be.

A Hangya-mozgalom előzményei szoros kapcsolatban voltak azzal a társadalmi-gazdasági, elsősorban az agráriumban jelentkező válsággal, amely a 19. század második felében zúdult az országra. Az 1880-as évektől kezdődően a magyar mezőgazdasági termények ára tendenciaszerűen csökkent, ami a mezőgazdaság jövedelmezőségét, az abból élők anyagi helyzetét alapjaiban rendítette meg. Ebben a helyzetben a szövetkezés jelenthette azt a gazdasági keretet, amely megvédte a vidéki kistermelők érdekeit.

A fogyasztási szövetkezetek alapítása Magyarországon gróf Károlyi Sándor, Bernát István, Mezey Gyula, Gidófalvy István és gróf Széchenyi Aladár, valamint a Magyar Gazdaszövetség kezdeményezésére indult meg, melynek legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a falvak lakosságát olcsón igyekezzen széles körű termékskálával ellátni. A Hangya-szövetkezet alapszabályát Bernát István, a Magyar Gazdaszövetség igazgatója dolgozta ki, majd az alaptőke előteremtése volt a következő fontos lépés. E munkában gróf Károlyi Sándor oroszlánrészt vállalt. Tevékenységének és közéleti tekintélyének köszönhetően 50.000 korona alaptőkével alakult meg a Hangya szövetkezet 1898. január 23-án, Budapesten. A szövetség vezetésével a kor egyik kimagasló pénzügyi-közgazdasági tekintélyének számító Balogh Elemért bízták meg.

A legelső vidéki szövetkezetet egy felvidéki tót ajkú községben, Brogyánban alapították meg 1898 őszén, Oldenburg Natália hercegasszony, helybeli földbirtokos pártfogó támogatásával. Ezt az egervári és a hollóházi szövetkezet megalakítása követte. 1900-ban már majd 100, 1911-ben pedig már 1000 Hangya-szövetkezeti üzlet működött az országban.

Kezdetben a szövetkezetek csak élelmiszerek szétosztásával foglalkoztak. Fokozatosan terjesztették ki üzleti érdekeltségeiket egyéb gazdasági cikkek, háztartási áruk értékesítésére, majd ruházati termékekre, és olyan üzletágakra, amelyek a lakosság által űzött foglalkozásokkal harmonizáltak. A többnyire földműves tagokból álló szövetkezetek érdekkörükbe vonták a gazdasági gépek és eszközök árusítását, az iparostagsággal bírók pedig a mesterségük folytatásához szükséges cikkek forgalmazását. Később a Hangya-szövetkezetek már a kulturális szükségletek kielégítéséhez szükséges termékekkel is foglalkoztak: könyvekkel, írószerekkel, papíripari cikkekkel. A Hangya a közvetlen kereskedelmi tevékenységeken túlmenően, sokat lendített elsősorban a falusi lakosság szociális és kulturális állapotán, mert évről évre jelentékeny adományokat áldoztak művelődési intézmények és rászorultak támogatására. Így például szegény sorban élő gyermekek iskoláztatását segítették, sokat adakoztak templomok számára, de különféle községfejlesztési célokra is nagy összegeket áldoztak ugyanúgy, mint ahogyan országos segítő-gyűjtő akciókban is aktívan részt vettek.

Az első világháborúig fokozatos és biztos fejlődés jellemezte a Hangyát. A világháború négy esztendeje nem végzetesen, de meggyengítette a szövetkezeti rendszert. Sokkal nehezebben vészelte át a Tanácsköztársaság 133 napját a szervezet. Az új társadalmi-politikai berendezkedés államosítani kívánta többek között a Hangya-szövetkezetet is, de erre a történelem szabta szűk időhatárokon belül már nem maradt lehetősége. A viharos esztendők után újjáéledt lendülettel fejlődött tovább a vidék szövetkezete.

Az első világháborút lezáró trianoni békekötés ismét megszakította az addig szinte töretlenül fejlődő Hangya lendületét. A területi elcsatolások következtében a működő 2242 szövetkezetből 1350 rekedt az országhatárokon kívül.

Az 1939. március 15-én visszacsatolt Kárpátalján a szociális szervezet hasonló elvek alapján épült fel, mint a Felvidéken, feladatai azonban, ha lehet, még nagyobbak voltak. A hagyományosan szegény vidéken, melyet a prágai politika meglehetősen elhanyagolt, a járási megbízottaknak fokozottan kellett képviselni a Szent István-i állameszmét, és a kormányzat számára a szövetségesnek tekintett ruszinság hűségét biztosítani. A területfejlesztés érdekében a század eleji Egán-akcióhoz - más nevén Hegyvidéki Akcióhoz - hasonló, nagyszabású beruházási program és szövetkezeti mozgalom elindítását is tervezték, azonban ebből eleinte leginkább a Hangya gyors és sikeres terjeszkedése valósult meg. A szövetkezeti mozgalomnak Kárpátalján sajátos, másutt - legalábbis az 1930-as, negyvenes években - már nem jellemző társadalomszervező, szociálpolitikai szerepet is szántak: a magyar állam gondoskodását szemléltetve megnyerni a ruszinságot a Szent István-i állameszmének. Minderre nemcsak az tűnt kellő garanciának, hogy a három közigazgatási kirendeltség tisztikarában és a tartományi közigazgatásban is jelentős szerepet vitt a ruszin értelmiség, ami páratlan volt az ismét soknemzetiségűvé váló Magyarországon, hanem az is, hogy a helyi szövetkezeti csoportok vezetői általában a falu elitjéből kerültek ki (bírók, jegyzők, de különösen a földbirtokosok), és ők többnyire a magyar állameszme iránt lojális személyek voltak.

A jól kiépült kereskedelmi hálózatnak a II. világháború vetett véget. 1945 után a Magyar Kommunista Párt irányelvei nyomán a Hangya szövetkezeteket beolvasztották a helyi földműves szövetkezetekbe. Ez pedig a fél évszázadon át gyümölcsözően működő rendszer megsemmisülését jelentette.

F. Zs.