Hivatali farkasok

2007. január 5., 09:00 , 312. szám

Az újfajta nyugati vállalati kultúra, amely immár hozzánk is elért, kemény döntés elé állítja az alkalmazottakat: hivatali, szakmai előmenetelt kínál a magánéletért és a személyes szabadságért cserébe.

Különösen az idősebbek számára tűnhetnek vadnak az új vállalati módi egyes megnyilvánulásai. Gondoltak-e például arra, hogy egy vezető beosztású hivatalnok vagy manager jobban teszi, ha egyáltalán nem jár ebédelni a vállalati étkezdébe az alkalmazottakkal, s esetenként a vele egyenrangúak társaságát is célszerű kerülni, nehogy az a vád érje, miszerint személyes szimpátia alapján részesít előnyben egyes beosztottakat, így próbálva elősegíteni azok előmenetelét?

Akadnak olyan cégek, ahol bevett gyakorlatnak számít az alkalmazottak részéről névtelen e-maileket írni a főnököknek, ha észreveszik, hogy valamelyik kollégájuk nem tartózkodik a helyén munkaidőben. Nyilvánosan persze mosolyognak egymásra, hiszen a vállalat azt hirdeti, hogy munkatársai egyetlen nagy család tagjai... Sokan ezért azt mondják, a rengeteg különbözőség ellenére az új hivatali módi abban mégsem tér el a szovjet idők hivatali viszonyaitól, hogy a hivatalnok a hivatalnoknak farkasa maradt.

Ilyen körülmények között az alkalmazottak csak abban az esetben válnak alkalmassá a túlélésre, ha elfogadják a játékszabályokat. Ezek egyike pedig megköveteli, hogy szorítsuk a háttérbe saját egyéniségünket, miközben lankadatlanul megfigyelés alatt tartjuk a környezetünket. A feladat ugyanis nem az egyéniség kibontakoztatása, hanem a korporatív, vállalati célok elérése.

Ezek a látszólag kőkemény, a "túlélésen" alapuló hivatali metódusok azonban általában indokoltak. A bankszektorban, a szolgáltatások területén például alapkövetelmény a kifogástalan öltözködés, valamint a munkaidő kezdetének és végének kivétel nélküli pontos betartása. Érthető, ha e célok elérése érdekében a cégek a legkeményebb módszereket is megengedhetőnek tartják.

A piac igényeinek mind teljesebb kielégítése érdekében az úgynevezett fejvadász, azaz munkaerő-toborzó cégek eleve stresszel járó helyzeteknek vetik alá a meghirdetett állásokra jelentkezőket. Igyekeznek megállapítani, hogy például a leendő titkár képes lesz-e folyamatosan egy helyiségben dolgozni a dohányzó főnökével, esetleg egyidejűleg engedelmeskedni több ember utasításainak is. Az ilyen stressz-vizsgálatok alkalmával néha a legszélsőségesebb fogásokat is bevetik. Előfordulhat például, hogy az állásra jelentkező, s ezért egyébként is izgatott férfit vagy nőt leöntik egy pohár vízzel, felajánlják a számára, hogy befizetik egy plasztikai műtétre, mert így jobban megfelelne a cég elvárásainak stb. Mindezen megpróbáltatásoknak egyetlen céljuk van: megállapítani, hogyan tűri a jelölt a stresszt, miként viselkedik majd extrém helyzetekben.

A legállóképesebb jelöltek elnyerhetik a fődíjat, azaz megkaphatják az olyannyira áhított állást. Megpróbáltatásaik azonban ezzel még korántsem értek véget. Mindenekelőtt alkalmazkodniuk kell a konkrét vállalat viszonyaihoz és szabályaihoz. Még ha számítunk is a szigorra, meglepetésként érhet kezdetben, ha reggel egyetlen percnyi késésért azonnal fizetéslevonással büntetnek. Egy ázsiai cég kijevi kirendeltségén dolgozó nő arra panaszkodott, hogy amikor Dél-Koreából érkezett hozzájuk egy menedzser, az a bejáratnál állva egy-egy nyaklevest osztott ki minden későnek...

Ha viszont az alkalmazott túlórázik, azt gyakorta nem rögzítik, hogy ne kelljen túlórapénzt fizetni. Az általános felfogás különben is az, hogy a cég iránt lojális munkatárs számára szinte természetes, ha csak munkája végeztével távozik.

Ugyancsak az alkalmazottakat sújtja, hogy a vállalatvezetők általában a hétvégékre időzítik az úgynevezett tréningeket és vállalati rendezvényeket - legalább havonta egyet a részlegeknek, s évi 2-3-at vállalati szinten. Ilyenkor az egyenpólókba és egyensapkákba bújtatott alkalmazottak belevetik magukat a csapatszellem erősítését szolgáló tréningekbe és játékokba, amelyek a legkülönfélébbek lehetnek, közös vonásuk azonban, hogy rámegy a szabadnap. Igen sokan nem sajnálják azonban a szabadidőt, s különösen azokra a fiatalokra van hatással a kapitalista világból érkezett csapatépítési módszer, akik koruknál fogva nem tapasztalhatták meg a szovjet úttörőtáborok vagy a hadsereg sokban hasonló hangulatát.

A lelkesedést jó néven veszik a menedzserek is, akik szerint csak odaadással, minél kevesebb kritikát, egyéni véleményt megfogalmazva lehet vállalati vagy hivatali karriert építeni. Mint mondják, jobb egy sztárcsapat, mint egy sztárokból álló csapat.

Nem fordulhat elő, hogy egy előléptetésre számot tartó alkalmazott vagy középvezető ne jelenjen meg az efféle összetartásokon, az azonban végképp elképzelhetetlen, hogy egy topmenedzser hiányozzon ilyenkor. Azonkívül ugyanis, hogy személyes jó példával járnak elöl, a vezetőknek ilyenkor adódik alkalmuk felmérni alárendeltjeiket. Az individualistákat például azonnal ki lehet szúrni abból, hogy nem szívesen viselik a csapategységet szimbolizáló egyforma baseballsapkát vagy pólót, illetve amint lehetőségük nyílik rá, azonnal leveszik azt.

Egy a kínálkozó számos következtetés közül: ha valaki jó fizetésre, modern autóra és szép lakásra vágyik, annak bizony szeretnie kell a hétvégi tréningeket is, nem szabad szégyellnie az egyenpólót, s a hivatalban is szeretnie kell hordani az ugyancsak egyenruhának számító öltönyt. (Kárpátalja/Korreszpondent/ index.hu)