Ami drága pénzen sem kapható
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a pénzen kívül nem lehet más akadálya annak, hogy úgy istenigazából hagyjuk eluralkodni magunkon a vásárlási kényszert. Ha azonban az aranyhal teljesítené három kívánságunk, hamar rájönnénk, hogy sok pénzt költhetünk ugyan itthon is, ám igazán jól bevásárolni még mindig nagyon nehéz Ukrajnában.
Ungvár, városközpont. Több tucat igen előkelő üzletet, butikot találunk itt ma már. A forgalomból ítélve vásárlóerő immár nálunk is van, de lássuk, mik a tapasztalatok.
A legfájóbb az ungvári hölgyek részére nyilván az, hogy a megyében működő kereskedők már csak gazdasági okokból sem képesek megfelelő árukínálatot biztosítani. Példának okáért, aligha engedhetik meg maguknak, hogy több ezer dollárt érő bundák esetleg évekig porosodjanak boltjaikban, még ha volna is rá esély, hogy néhány darabbal többet értékesítsenek az idényben. Ugyanez vonatkozik a hétköznapi viseletre szánt kosztümökre és az egyedi estélyikre, de akár egy pár különleges harisnyára is. Sokan panaszkodnak az árakra, mondván, az áru minőségéhez képest túl magasak. A kereskedők viszont magyarázkodnak: egy vagyonba kerül üzlethelyiséget bérelni vagy vásárolni a városközpontban, egy kis bolt számára pedig a megfelelő árukészlet beszerzése is sok kiadással jár, nem utolsósorban a járulékos útiköltség miatt.
A sokak által ugyancsak a gazdagok közé sorolt középosztálynak talán még eladható a tavalyi divat, hiszen munkájuk miatt általában úgyis helyhez kötöttek, aki azonban a valóban legújabb módira vágyik, annak bizony utaznia kell. A fővárosi üzletnyitásokról érkező hírek hatására mind többen szegezik figyelő szemüket Kijevre, de akik eljutottak már oda, azoknak ugyancsak vegyesek a tapasztalataik. A kínálat természetesen összehasonlíthatatlanul gazdagabb az itteninél, de ha valaki a televízióból és a folyóiratokból tájékozódik a divat híreiről, sok tekintetben mégis az ungvári vásárlókhoz hasonlóan érezheti magát: esetleges a választék, néha kétséges a minőség is. Persze vannak "gazdaságossági" megfontolások a vásárlók részéről is. Egy fővárosi szaklap rovatvezetője szerint az egyre bővülő kínálat mind több kijevi nőt vesz rá, hogy Európa helyett Kijevben vásároljon. Példája igen "meggyőző": miért vegyen a kijevi úrhölgy Milánóban csincsilla szőrméből készült mellényt, ha azt 18 ezer dollár helyett már 16 ezerért is megkaphatja idehaza?! Az "olcsóság" valóban ne tévesszen meg senkit, hiszen ezekben a körökben gyermekre való egyszerű dzsekit vásárolni 1250 hrivnyáért még normális jelenségnek számít.
Van, aki azt mondja, Kijevben az éppen "lecsengett" divat "maradványait" igyekeznek értékesíteni teljes áron, azt, amin Párizsban óriási árkedvezménnyel próbálnak túladni. Azt is beszélik, ha így megy tovább, maholnap érdemes lesz újra a csencselőknél vásárolni (persze a fővárosi elitcsencselőknél), akiknél egy-egy neves divatszalon terméke akár 20-25 százalékkal olcsóbban is megkapható, mint a boltokban.
Gondot okoz a nők számára a helyi ízlés, divat visszafogottsága is, különösen, ami a színeket illeti. Szürke társadalom a mienk, panaszkodnak a kereskedők. Különösen a férfiak ragaszkodnak a szürke és fekete színekhez. Aligha lehetne nagy üzletet csinálni mifelénk például azzal, ha valaki rózsaszín, esetleg virágmintás mellényeket kínálna a számukra.
A módos fővárosi hölgyek ebben a helyzetben nem tehetnek egyebet, mint hogy időről időre felkeresik az európai fővárosokat. Számukra természetesen nem jelent gondot a vízum beszerzése, s a repülőjáratok révén néhány óra alatt elérhető Párizs, London vagy Berlin. Kárpátalján már valamivel nehézkesebben bonyolódik az ügyintézés, hiszen az EU-s vízumért általában fel kell utazni a fővárosba, s repülőjárat is szinte kizárólag onnan indul külföldre. Ungvárról legfeljebb Budapest és Pozsony érhető el viszonylag egyszerűen, illetve Béccsel is megpróbálkozhatnak azok, akik nem irtóznak a hosszú kocsikázástól, s hajlandók elviselni, hogy Hegyeshalomnál, ahol a schengeni rendszer területére lépnek, akkor is csak gyanús kelet-európaiaknak számítanak, ha a legújabb Mercedesen jelentkeznek belépésre.
A férfiak a kereskedelem szempontjából is külön kategóriát képeznek. A leggyakoribb észrevétel, hogy gyakorlatilag nem létezik Kárpátalján olyan üzlet, ahol tetőtől talpig fel lehetne öltöztetni a ház urát, aki köztudomásúlag nem szereti naphosszat az üzleteket járni. A lábbelire nyilván megéri megkülönböztetett figyelmet fordítani, s felkeresni egy szaküzleteket, ám az valóban ritkaságnak számít, ha valakinek ugyanazon üzletben sikerül megvásárolnia az öltönyt, az inget, a nyakkendőt, s esetleg a felöltőt, kalapot is, függetlenül attól, hogy minderre 8-900, vagy 6-7 ezer hrivnyát szán. A leggyakoribb hiányosságok: nem kapható a kiválasztott öltönyhöz stílusban és színben megfelelő ing, nyakkendő, illetve ha mégis kaphatók, nem a megfelelő méretben. Az okok leggyakrabban megint csak a tőkehiányra, a viszonylag csekély vásárlóerőre és a szakmai hozzá nem értésre vezethetők vissza.
Még várat magára a felismerés a piac szereplőinek részéről, hogy a tehetősek igényeinek kielégítését megcélzó üzletek működtetésére gyakorlatilag ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a kereskedelem egészére: nélkülözhetetlen a szakértelem, a bő és kifogástalan árukínálat, a megcélzott vásárlóréteg elvárásainak megfelelő környezet és kiszolgálás. (Kárpátalja/Korreszpondent/podrobnosti.ua)
