2007. január 26.

Isten az én segítségem, Isten az én őrizőm.

Ige: Zsolt. 121:2-4. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet. Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ. Ímé, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrizője!

Ennek a régi zsoltárköltemény-részletnek úgy lesz új üzenete számunkra, hogy amit a zsoltáríró felfedezett és megtapasztalt, azt nekünk is újból és újból át kell élnünk:

1. Isten ennek az egész világnak őrizője. Kedves ez a világ néki, ő teremtette, Krisztusban megváltotta és fenntartja, mert szereti. Ugyanakkor mi, keresztyének sokszor aggódva figyeljük ennek a világnak a romlottságát. Máskor meg úgy gondoljuk, hogy keresztyén mázzal elfedhető a világ szkepticizmusa. A magunk lehetőségeiből sokszor alig tudunk kitekinteni és meglátni, megláttatni azt az Urat, aki teremtette az eget és földet, és azt, milyen féltőn szerető Isten ez a mi Istenünk.

2. Isten nem ingadozó Isten, az övéi sem azok, nem is engedi, hogy ingadozókká legyenek. Ingadozók ott vannak, ahol nagy a gyökértelenség, meg ahol szunnyadozik a lelkiismeret és a hit. Ha kimerülnek az emberi tartalékok, ha kiábrándulunk a jóindulatúak segítségéből is, ha álszent, de valójában báránybőrbe bújt ragadozó farkasok közelednének felénk, az Úr segítő kezével lenyúl s belenyúl hétköznapjaink vándorútjának mélységeibe is.

3. Isten, aki a mindenség teremtő Ura, nem csak egyénekként kezel bennünket s lesz segítségünkké és őrizőnkké, hanem a zsoltáros azt is megtapasztalta, hogy Isten népének - Izráelnek is őrzője. Szabad nekünk, magyar embereknek ezt így fordítanunk: Isten a mi magyar népünknek is az őrizője. De jó, hogy ő nem szunnyad és nem alszik mifelettünk sem!

Józan Lajos