Határon túli színházak fesztiválja Kisvárdán

2007. január 26., 09:00 , 315. szám

Az idén június 21. és 30. között rendezik meg a határon túli magyar színházak 19. fesztiválját Kisvárdán - közölte a rendezvény házigazdája, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város várszínházának igazgatója az MTI-vel.

A seregszemlére négy szomszédos ország, Románia, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna magyar nyelvű társulatai kaptak meghívót - mondta Nyakó Béla. Kiemelte: a tíznapos programra a darabok kiválasztása már megkezdődött. Két neves színházi szakember, Darvai Nagy Adrienn és Szűcs Katalin Ágnes választja ki a zsűri és a közönség elé kerülő színműveket. A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának vezetője elmondta még: ezúttal is három helyszínen mutatják majd be a darabokat az erdélyi, a délvidéki, a felvidéki és a kárpátaljai művészek. Várhatóan több mint 30 előadást játszanak Kisvárdán a határon túli magyar társulatok tagjai. (MTI/Kárpátalja)