Szupermarket kontra piac?

Az elmúlt esztendő a szupermarketek kárpátaljai térhódításának éve volt, ami egyben vásárlási szokásaink átalakulásának kezdetét is jelentette, s hatással volt megszokott bevásárlóhelyeinkre, a piacokra is.

Tavaly legalább tucatnyi élelmiszer-nagyáruház, illetve úgynevezett szupermarket nyílt Kárpátalján, s bár némelyikük, különösen a kisebb járási központokban nagyvárosi mértékkel mérve legfeljebb nagyobb üzletnek felel meg, kétségtelen, hogy megjelenésük így is nagy feltűnést keltett.

Esetünkben egyértelmű, hogy az élelmiszer-áruházak megnyitása a vásárlók malmára hajtja a vizet, hiszen bővíti a kínálatot, s valamennyire kordában tartja az árakat is. Természetesen igazi piaci versenyt elszaporodásuk elsősorban Ungváron váltott ki, ahol az újabb versenytársak megjelenése itt-ott már határozottan érzékelhető jótékony hatással lehet a pénztárcánkra. Mutatkozik némi árverseny a járási központokban is, ám ezekben az esetekben a nagyáruházak versenytársai a piaci kiskereskedők.

Korábban a piacok élelmiszerárusai egyértelműen fölényben voltak a kisebb üzletekkel szemben mind a kínálatot, mind az árakat tekintve, s ezt néha ki is használták arra, hogy a feltétlenül indokoltnál valamivel magasabban lebegtessék az árakat. Ha mást nem is, annyit tehát mindenképpen köszönhetünk a sorra nyíló nagyáruházaknak, hogy rákényszerítették a piacosokat az igazi árversenyre.

Persze, amint azt az olvasó a saját bőrén is megtapasztalhatta, nem következett be igazán jelentős árzuhanás, a csökkenés szinte soha nem haladta meg az 1-3 százalékot, s nem is terjed ki valamennyi áruféleségre. Mindenekelőtt a tartós élelmiszerek, a száraztészták, a rizs- és gabonafélék, az étolaj és bizonyos húskészítmények területén tapasztalhattunk változást. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy - azon esetek kivételével, amikor az állam az illetékek növelése vagy az import korlátozása révén direkt áremelkedést idézett elő - tavaly gyakorlatilag érzékelhetetlen volt az élelmiszerek terén az infláció, mindjárt jelentősebbnek mondhatjuk e folyamatok hozadékát.

Az árharc egyszerű, ámde igen hatásos módszerekkel folyt: a járási központokban megjelenő nagyobb áruházak rutinosan egy-két kopijkával a piaci árak alá mentek az alapvető élelmiszerek esetében, amit a vásárló nem mindig tudott ugyan kihasználni a gyakorlatban, hiszen a legtöbb helyen aprópénzhiányra hivatkozva vissza sem adnak már ilyen csekély összeget, a piaci kereskedőket viszont 5-6 kopijka, sőt helyenként ennél is nagyobb mértékű árcsökkentésre késztette ez a lépés, miáltal viszont megtarthatták vásárlóikat.

Ezen a ponton azonban megmerevedni látszanak a frontvonalak. A vidéki nagyáruházak egy határon túl nem érdekeltek kínálatuk további bővítésében a csekély helyi vásárlóerő miatt, a minőségi előírások pedig viszonylag szigorú korlátokat szabnak számukra a tekintetben, mekkora engedményt tehetnek az olcsó termékek beszerzése tekintetében. A piaci kereskedők ezt kihasználva mindenekelőtt azoknál az áruszegmenseknél igyekeznek megkapaszkodni, amelyeknél kínálatban vagy árban az áruházak előtt járhatnak. Arról nem is szólva, hogy bizonyos területeken, elsősorban a zöldségek, gyümölcsök és némely húsáruk tekintetében, megfelelő helyi beszállítók hiányában az áruházak jelenleg még jelentős hátrányban vannak a kiskereskedőkkel szemben. Mindezen tényezők együttes hatására a piaci kiskereskedők pozícióit e pillanatra még az sem rengette meg alapjaiban, hogy a szigorítások miatt folyamatosan csökken kínálatukban a külföldről többé vagy kevésbé illegálisan behozott termékek aránya a hazai gyártmányúak javára, azaz kínálatuk mindinkább közeledik a szupermarketekéhez. (Kárpátalja/mukachevo.net) Az elmúlt esztendő a szupermarketek kárpátaljai térhódításának éve volt, ami egyben vásárlási szokásaink átalakulásának kezdetét is jelentette, s hatással volt megszokott bevásárlóhelyeinkre, a piacokra is.

Tavaly legalább tucatnyi élelmiszer-nagyáruház, illetve úgynevezett szupermarket nyílt Kárpátalján, s bár némelyikük, különösen a kisebb járási központokban nagyvárosi mértékkel mérve legfeljebb nagyobb üzletnek felel meg, kétségtelen, hogy megjelenésük így is nagy feltűnést keltett.

Esetünkben egyértelmű, hogy az élelmiszer-áruházak megnyitása a vásárlók malmára hajtja a vizet, hiszen bővíti a kínálatot, s valamennyire kordában tartja az árakat is. Természetesen igazi piaci versenyt elszaporodásuk elsősorban Ungváron váltott ki, ahol az újabb versenytársak megjelenése itt-ott már határozottan érzékelhető jótékony hatással lehet a pénztárcánkra. Mutatkozik némi árverseny a járási központokban is, ám ezekben az esetekben a nagyáruházak versenytársai a piaci kiskereskedők.

Korábban a piacok élelmiszerárusai egyértelműen fölényben voltak a kisebb üzletekkel szemben mind a kínálatot, mind az árakat tekintve, s ezt néha ki is használták arra, hogy a feltétlenül indokoltnál valamivel magasabban lebegtessék az árakat. Ha mást nem is, annyit tehát mindenképpen köszönhetünk a sorra nyíló nagyáruházaknak, hogy rákényszerítették a piacosokat az igazi árversenyre.

Persze, amint azt az olvasó a saját bőrén is megtapasztalhatta, nem következett be igazán jelentős árzuhanás, a csökkenés szinte soha nem haladta meg az 1-3 százalékot, s nem is terjed ki valamennyi áruféleségre. Mindenekelőtt a tartós élelmiszerek, a száraztészták, a rizs- és gabonafélék, az étolaj és bizonyos húskészítmények területén tapasztalhattunk változást. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy - azon esetek kivételével, amikor az állam az illetékek növelése vagy az import korlátozása révén direkt áremelkedést idézett elő - tavaly gyakorlatilag érzékelhetetlen volt az élelmiszerek terén az infláció, mindjárt jelentősebbnek mondhatjuk e folyamatok hozadékát.

Az árharc egyszerű, ámde igen hatásos módszerekkel folyt: a járási központokban megjelenő nagyobb áruházak rutinosan egy-két kopijkával a piaci árak alá mentek az alapvető élelmiszerek esetében, amit a vásárló nem mindig tudott ugyan kihasználni a gyakorlatban, hiszen a legtöbb helyen aprópénzhiányra hivatkozva vissza sem adnak már ilyen csekély összeget, a piaci kereskedőket viszont 5-6 kopijka, sőt helyenként ennél is nagyobb mértékű árcsökkentésre késztette ez a lépés, miáltal viszont megtarthatták vásárlóikat.

Ezen a ponton azonban megmerevedni látszanak a frontvonalak. A vidéki nagyáruházak egy határon túl nem érdekeltek kínálatuk további bővítésében a csekély helyi vásárlóerő miatt, a minőségi előírások pedig viszonylag szigorú korlátokat szabnak számukra a tekintetben, mekkora engedményt tehetnek az olcsó termékek beszerzése tekintetében. A piaci kereskedők ezt kihasználva mindenekelőtt azoknál az áruszegmenseknél igyekeznek megkapaszkodni, amelyeknél kínálatban vagy árban az áruházak előtt járhatnak. Arról nem is szólva, hogy bizonyos területeken, elsősorban a zöldségek, gyümölcsök és némely húsáruk tekintetében, megfelelő helyi beszállítók hiányában az áruházak jelenleg még jelentős hátrányban vannak a kiskereskedőkkel szemben. Mindezen tényezők együttes hatására a piaci kiskereskedők pozícióit e pillanatra még az sem rengette meg alapjaiban, hogy a szigorítások miatt folyamatosan csökken kínálatukban a külföldről többé vagy kevésbé illegálisan behozott termékek aránya a hazai gyártmányúak javára, azaz kínálatuk mindinkább közeledik a szupermarketekéhez. (Kárpátalja/mukachevo.net)