Büdös a munka vagy rosszul fizet?

Képzett szakmunkásokból van a legnagyobb hiány ma Ukrajnában. Miközben a menedzseri, jogászi és könyvelő állásokért komoly verseny folyik, hovatovább a szó szoros értelmében nincs kinek falat rakni az építkezéseken, vagy alkatrészeket esztergálni a gyárakban.

Valószínűleg az olvasó is megfigyelte már, hogy a jó mesteremberek többsége jócskán középkorú, vagy annál is idősebb, ami azonban nem annak a következménye, hogy a szakma magas szintű műveléséhez évtizedekre van szükség. A helyzet ennél prózaibb: ezek az idősebb emberek jobbára kitartanak választott hivatásuknál, míg az utánpótlás csak lassan csordogál. Mondják, a fiatalok inkább vonzódnak a modern technológiákhoz, a számítógéphez, mint a csavarkulcshoz vagy a fűrészhez, ám a kérdés nem ennyire egyszerű.

A szakiskolák változatlanul képzik ugyan a szakmunkásokat, azok azonban igen jelentős részben nem a szakmájuknak megfelelően helyezkednek el, a termelés helyett az üzleti struktúrákat és a kereskedelmet választják. Nemegyszer felvetődik ezzel kapcsolatban, hogy "büdös" a nehéz fizikai munka a fiataloknak. A szakértők úgy látják viszont, inkább a gyors, azonnali boldogulás mindenekelőtti voltának divatja a ludas, márpedig fizikai munkából meggazdagodni aligha lehet. A probléma gyökerei még az iskolában keresendők, állítják, mert nem neveljük a gyerekeket a munka szépségére és becsületére, valamint azt sem értetjük meg velük, hogy nem válhat mindenkiből államfő vagy űrhajós.

A szakképzett munkaerő hiánya ma már nemcsak az iparilag fejlett régiókban tapasztalható, hanem különböző mértékben ugyan, de az ország egészére jellemző, miközben óriási aránytalanságok mutatkoznak az egyes foglalkozások, szakmák tekintetében. A kijevi Szociális és Munkaviszonyok Állami Kutatóintézetének adatai szerint egy könyvelői állásra átlagosan 96 jelentkező akad, míg egy-egy esztergályos gyakorlatilag három ember helyett dolgozik. Különösen nagy a hiány szerszámgéplakatosokból a gépiparban. Az Ukrajnai Munkaadók Szövetségénél azt mondják, előfordulhat, hogy 8-9 év múlva nem lesz kinek dolgoznia ebben az ágazatban.

Az okok azonban nem csak abban keresendők, hogy a fiatalság húzódozna a nehéz fizikai munkától. A szakiskolák is ludasok annyiban, hogy bizony előszeretettel célozzák meg a divatszakmákat. Így azután nem csoda, ha például fodrászokból, számítógép-kezelőkből, masszőrökből, szakácsokból, ügyintézőkből több mint elegendő van, s ezek nemigen találnak maguknak munkát ilyen számban. Egyes régiókban a szakember-túltermelés abszurd méreteket ölt. Kárpátalján például 73-szor több az áruszakértő, mint amennyire szükség van, Szumi megyében 105 pénztáros jut egyetlen ilyen képesítést igénylő munkahelyre, Nyikolajev megyében 168 reklámmenedzser pályázik minden megüresedett állásra, Lemberg megyében pedig 252 könyvelő verseng a kínálkozó munkahelyért.

Miközben pedig a divatszakmák oktatása mind az államilag, mind a diákok által finanszírozott formában gőzerővel folyik, a jelek szerint kevéssé törődnek az ipar tényleges szükségleteivel. Pontosabban a jelenlegi rendszer nem tűnik kellően hatékonynak, hogy optimalizálja a képzést igénylő ipar és az oktatást lebonyolító intézményi rendszer viszonyát. Ritkaságszámba mennek az olyan esetek, amikor a szakközépiskolákat a végzőseikre igényt tartó vállalatokkal egységbe szervezve próbálnák optimalizálni a káderképzést, ahogyan az Nyugaton igen elterjedt.

Egyelőre azonban azt is el kell ismerni, hogy a piac csak nagyon lassan reagál a munkaerőhiányra.

Sajtójelentések szerint például ma a fővárosban gond nélkül elhelyezkedhet egy kőműves, vagy más építőipari szakember. Az állami cégeknél a bérek 1500-2000 hrivnya körül mozognak, a magáncégek ennek a 2-3 szorosát is megadhatják. Ezek a bérek - különösen az államiak - azonban legfeljebb a vidékről érkezőket elégíthetik ki, akik azután maguk is igen hamar kénytelenek belátni annak következményeit, hogy munkáltatóik általában nem gondoskodnak számukra lakhatásról, egyes magáncégeknél pedig még a munkaeszközökről is a dolgozónak kell gondoskodnia. Ráadásul a magánszektorban szinte napjainkig problémát jelent, hogy a munkaadók nemegyszer cserbenhagyják alkalmazottaikat, amikor fizetésre kerül a sor.

Vannak persze vállalatok, amelyek szociális pluszszolgáltatásokkal is megpróbálkoznak (betegbiztosítás, vállalati üdülő, munkásszállás), hogy odacsábítsák, vagy éppen megtartsák a munkaerőt, az igazi vonzerőt azonban a felkínált bér, és a vállalat megbízhatósága jelenti a hiányszakmák esetében. Igaz, a pénz sem minden. Például némelyik Donyec-medencei bányában 3,5-4000 hrivnyás fizetésért sem találnak jelentkezőket a vájárok nehéz munkájára. Harkiv egyes gépgyáraiban 1000 dolláros fizetéssel hirdetnek meg esztergályosi állásokat, csakhogy a megfelelő képzettséggel rendelkező szakembereket lámpással kell keresni.

A kialakulóban lévő káderhiányt tovább súlyosbítja, hogy az ukrajnai polgárok mind jelentősebb része keresi a boldogulást külföldön, köztük sok jó szakember. Hamarosan Ukrajna is munkaerőimportra szorul, jósolják a hozzáértők, ahogyan az a keleti régióban Oroszországban, Lengyelországban és a balti államokban máris tapasztalható, miután az ottani munkavállalók tömegesen megindultak Nyugat felé. (Kárpátalja/Korreszpondent/bbc.co.uk/ukrainian)