Törvénytelen törvény a kormányról?

2007. február 9., 09:00 , 317. szám
Vajon hogyan döntenek?

Elviekben életbe lépett az Ukrajna Miniszteri Kabinetjéről címet viselő törvény, miután a jogszabály szövege múlt pénteken napvilágot látott a parlament és a kormány hivatalos kiadványaiban, a Holosz Ukrajini és az Urjadovij Kurjer című lapokban. A szóban forgó jogszabály azonban az első olyan ukrán normaszöveg, amelyet az államfő aláírása nélkül tettek közzé.

A fentiekből nyilvánvaló, hogy távolról sem ért még véget a kormány hatáskörét és tevékenységét szabályozni hivatott törvény kapcsán az államfő, valamint a parlament és kormány közötti szembenállás. Mint ismeretes, a miniszteri kabinet és a törvényhozási többség továbbra sem tartják törvényesnek, hogy Viktor Juscsenko másodszor is vétót emelt a jogszabállyal szemben, miután január 12-én a honatyák leküzdötték az első államfői vétót. Az elnöki titkárság ugyanakkor a törvény szövegének pénteki megjelentetése ellenére is ragaszkodik ahhoz, hogy a második államfői vétó jogszerű volt, azaz illegitimnek tartja annak hivatalos kihirdetését, s jelezték, az elnök az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordul.

Bizonyos jelek arra utaltak, hogy sem az államfő titkárságán, sem a Legfelső Tanácsban, sem a kormány háza táján nem tettek még le egy kompromisszumos megoldás lehetőségéről; legalábbis ezt látszanak alátámasztani a hétvégi zárt ajtós tárgyalások. Mint Olekszandr Moroz házelnök jelezte is, a jogszabály kihirdetésével párhuzamosan a kormánykoalíció benyújtja a parlamentnek a törvény jelenleg még megoldatlan alkotmányos vonatkozásait rendezni hivatott törvénymódosítási javaslatot. Moroz hozzátette: a törvénymódosítás révén figyelembe vehetik a jogszabállyal szemben megfogalmazott államfői ellenvetések többségét, míg a fennmaradó problémákra az Alkotmány módosítása jelentheti a megoldást.

Hétfőn azután már arról érkeztek hírek, hogy a konfliktus feloldása mégsem ennyire egyszerű, mert a parlamenti többség mégsem hajlandó változtatni a törvény Viktor Juscsenko államfő által kifogásolt három alapvető tételén, de a problémás kérdések megvitatására munkacsoport alakul. Ugyanezen a napon Juscsenko sajtótájékoztatóján megerősítette: kérni fogja az Alkotmánybíróságot, hogy mind formailag, mind tartalmát tekintve nyilvánítsa alkotmányellenesnek a törvényt. Juscsenko mindenekelőtt arra mutatott rá, hogy meglátása szerint a Legfelső Tanács elnökének az alaptörvény értelmében nem áll jogában aláírni azokat a törvényeket, amelyeket az államfő visszaküldött a parlamentnek ismételt megvitatás céljából.

Az államfő a továbbiakban felsorolta a törvény azon rendelkezéseit, melyek véleménye szerint alkotmányellenesek, kezdve azzal a kitétellel, miszerint a kormánykoalíciónak jogában állna önállóan a törvényhozás elé terjeszteni elfogadásra a miniszterelnök-jelölt személyét. Ugyancsak alkotmányellenes az államfő értelmezésében az a rendelkezés, miszerint a kormánykoalíció jelölheti a külügy- és a hadügyminisztert, s a miniszterelnök javaslatára a törvényhozás fel is mentheti azokat tisztségükből. Végül ellentmond az alkotmánynak az a passzus, hangoztatta Juscsenko, hogy a kormánytagoknak jogukban áll megtagadni az elnöki rendeletek ellenjegyzését, minek következtében azokat nem lehet kihirdetni.

Az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordult az államfőt támogató ellenzéki Mi Ukrajnánk párt is. A taláros testület döntésére előreláthatólag még legalább egy hónapig várni kell, miközben a parlament már lapzártánkkal egy időben tárgyalja a Miniszteri Kabinetről rendelkező törvény esetleges módosítását.

hk