Megingott Kapolyi pozíciója az árampiacon?

2007. március 16., 09:00 , 322. szám

Az ukrán energiahivatal a gazdasági és a pénzügyminisztériummal karöltve olyan kormányhatározat tervezetét készíti elő, amely szerint az összes exportálandó villamos energiát az Energorinok állami cég által megtartott aukciókon értékesítik. Ez érzékenyen érintheti a Kapolyi László egykori magyar ipari miniszter, jelenleg szocialista országgyűlési képviselő tulajdonában levő System Consulting Kft. helyzetét, amely a Magyar Villamos Művek (MVM) közbenjárására a 2007. évre 350 MW határkeresztező kapacitáshoz jutott (az MVM összesen 455 MW kapacitást vásárolt meg).

Kapolyi cége hosszú évek óta rendelkezik ukrán szerződéssel, s az európai árnál 2,5-3-szor olcsóbban jut az ukrán áramhoz. Ugyanakkor Magyarországon folyamatosan emelkedik a villamos energia ára. Számítások szerint az ukrán áram vásárlóinak haszonkulcsa 60-65 %.

Az energiahordozók export-importjának kérdése felmerült az elmúlt heti magyarországi Janukovics-Gyurcsány találkozón is. Jurij Bojko, Ukrajna tüzelőanyag-ipari és energetikai minisztere, aki az ukrán kormányfő kíséretében szintén járt Budapesten, kijelentette: az ukrán-magyar energetikai piacon a legfontosabb a kereskedelem stabilitása a hosszú távú szerződések alapján, ugyanakkor Ukrajna szeretne minél több bevételt elérni. A konkrét szállító személye ebből a szempontból másodlagos - hangsúlyozta a miniszter, aki "a jelenleginél előremutatóbb kereskedelmi formának" nevezte és támogatja az aukciós rendszer bevezetését az energiaértékesítés terén.

A fentiek tükrében úgy tűnik, megszűnhet Kapolyi László cégének kizárólagossága az ukrán-magyar villamos energetikai piacon.

m