Vezetőváltást a VMSZ élén?

2007. március 16., 09:00 , 322. szám

Vezetőváltást helyezett kilátásba a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) élén Kasza József, a párt elnöke - jelentette az újvidéki Magyar Szó.

A politikus megjelent a tízéves Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) hétvégi jubileumi kongresszusán, és beszédet is mondott. Megfogalmazása szerint nem könnyen szánta rá magát a rendezvényen való részvételre, mivel az elmúlt évek során számtalanszor érték sértések az Ágoston András vezette VMDP részéről. Azért ment el mégis az eseményre, mert a délvidéki magyar közösség érdeke, hogy végre tényleges párbeszéd alakuljon ki a két szervezet között, s összefogásuk a magyarság érdekét szolgáló cselekvést eredményezzen. Meggyőződése, hogy van alap a közös politizálásra, s a VMSZ abban partner kíván lenni.

Kasza József a beszédében jelezte, hogy a helyét hamarosan átadja egy fiatalabb politikusnak, de hogy kit látna szívesen a pártja élén, azt nem mondta meg. Egyben javasolta Ágoston Andrásnak s a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét vezető Páll Sándornak, hogy kövessék a példáját, vonuljanak ki a délvidéki magyar politika élvonalából, s adják át a helyüket a fiataloknak. (MTI/Kárpátalja)