50 éves a Nagyszőlős-vidéki Hírek

2007. március 23., 09:00 , 323. szám

1957-ben, pontosan ötven évvel ezelőtt látott napvilágot a Nagyszőlősi járás máig egyetlen magyar nyelven is megjelenő járási lapjának az első száma. Erre az évfordulóra emlékeznek a jogutód Nagyszőlős-vidéki Hírek szerkesztőségében a lap munkatársai és pártolói 2007. március 27-én közép-európai idő szerint 11 órai kezdettel.

A kezdetekkor a magyar kiadás felelős szerkesztője Juhász Lajos volt, aki akkoriban rendszeresen publikált a Kárpáti Igaz Szóban is, és egy időben a megyei rádió magyar szerkesztőségében is dolgozott szerkesztőként. 1973-tól Ljubka Emma volt a felelős szerkesztője az ekkor még mindig kizárólag ukránból fordított járási lapnak. A gorbacsovi "peresztrojka" adta lehetőséget kihasználva a kis fordítói kollektíva önálló írásokat is igyekezett elhelyezni az újságban, így ekkortól egyre több magyar vonatkozású írás is megjelenhetett. A magyar és ukrán nyelven megjelenő lapban azonban az újságíróknak a magyar mellett ukrán nyelven is meg kellett írniuk a publikálásra szánt cikkeiket, ami jelentősen megnehezítette a dolgukat.

A politikai változásoknak, a Szovjetunió szétesésének következtében változhatott meg a lap eredeti címe: Kommunizmus Zászlaja, a jelenlegire. A név megváltoztatása persze nem ment harc nélkül, a Nagyszőlősi járás akkori vezetői mindent elkövettek azért, hogy az új név Vinogradovó-vidéki Hírek legyen. Az, hogy végül győzött a józan ész, Ljubka Emma akkori felelős szerkesztőnek és a kollektíva kiállásának volt köszönhető. Ljubka Emma 32 éven át, 2005 áprilisáig irányította a magyar kiadás megjelenését, őt a mostani felelős szerkesztő, Sztankó Margit követte. A Nagyszőlős-vidéki Hírek mostanság hetente egyszer jelenik meg, és tájékoztatja az ugocsai magyarságot a környezetükben zajló eseményekről.

dózsa