Kés(ek) a hát(ak)ban, avagy az ukrán politika hétköznapjai

2007. március 23., 09:00, 323. szám

Timosenko - miután sikerült kierőszakolni a megállapodást a Mi Ukrajnánkkal - tovább nyomult, hogy csatlakozásra bírja személyesen az elnököt is. Sikerült is összehozni egy összellenzéki találkozót az elnöki adminisztrációban, ahol Juscsenko annak rendje és módja szerint hitet tett a revans elleni harc mellett. Kijelentette: szerinte nem lehet 300 árulót összeszedni az ukrán parlamentben. Pedig akkor már ő is tudott a Kinah-Janukovics tárgyalásokról, amelyek eredményeképpen pár nap múlva a Nasa Ukrajina listájának második helyezettje átállt a kormánytöbbséghez. Az elnöknek alighanem már fájt a hátában a hely, ahová ez a kés készült...

Másnap azonban már újból Janukoviccsal írt alá megállapodást. Ennek volt két lényegtelen és lényeges pontja, amely abban állt, hogy a kormánykoalíció megszavazza Ohrizkót külügyminiszternek.

Timosenko nem késett epés, lekezelő módon kommentálni az újabb Juscsenko-Janukovics paktumot. Olyan értelemben, mennyire szánalmasnak tartja, hogy Juscsenko még mindig hisz Janukovicsnak. Julija így is viszonylag óvatosan fogalmazott a késről a hátában: alighanem figyelembe vette, hogy előbb-utóbb újból együtt kell majd működnie az elnökkel. Az események ezek után teljesen a papírformát mutatták: Janukovicsék másnap mégse engedték át Ohrizkót.

A paktum felrúgását a kommunisták vállalták magukra. Szimonyenko előadta, hogy amennyiben átengedték volna a nacionalista külügyminiszter-jelöltet, azonnal kiléptek volna a krízisellenes koalícióból. Vagyis a kis kommunista párt nyíltan meg merte zsarolni a nagy Régiókat. Mondhatni kést döfött a hátába. Előfordulhat az is, hogy előre egyeztettek Janukoviccsal, akinek kellemetlen volt egyenesen megszegni az előző nap adott szavát. Így viszont "a farok csóválja a kutyát" képletét mutatta, ami ha lehet, még rosszabb, mint a gátlástalan hazudozóé.

Az ellenzék által nyomatott verzió szerint Moszkvából szóltak le, azért visszakozott Janukovics. Neki mint miniszterelnöknek egyébként jobb lett volna Ohrizko is, mint az elhúzódó krízis. Az ugyanis, hogy egy országnak lassan három hónapja nincs külügyminisztere, teljesen aláássa az ország tekintélyét. Janukovics nyugaton is tesz hivatalos látogatásokat, és nem könnyű elviselni az európai diplomaták diplomatikus szánakozását a külügyminiszter nélküli ország felett. Ami csak az oroszoknak jó. Ők szeretik, ha ingadozó szövetségeseiket szalonképtelennek vagy komolytalannak tartják nyugaton - annál inkább rá vannak szorulva Putyin jóindulatára.

A lebénított külügyi munkának vannak közvetlen gyakorlati hátulütői is. Például esedékes lenne tető alá hozni a kishatárforgalomról szóló egyezményeket a lengyelekkel, a szlovákokkal, a magyarokkal, a csehekkel. Igaz, ha nem lesz újból kishatár, az a kisembereket érinti, a nagyfiúk úgyis olyan vízumot vesznek diplomata- és szolgálati útleveleikbe, amilyet akarnak.

Az utóbbi napok eseményei tehát a forradalomra, és/vagy előrehozott választásokra játszó politikusoknak kedveztek. A megegyezés-érdekelt Juscsenko és Janukovics pofonokat bezsebelve kell folytassa a kompromisszumkeresést. Ahhoz azonban nyugodt légkörre lenne szükség.

A nyugalom és józanság maradványaiba lő hisztérialövedékeket a belügyminisztérium az ügyészséggel karöltve. Azzal például, ahogyan fenyegetően elkezdték trenírozni a belügyi egységeket gumilövedék-kilövésben, vagyis tömegoszlatásban. Mintha lennének kézzelfogható jelei, hogy az emberek készek tömegdemontstrációban részt venni. Vagy mintha lenne jogalapja a békés demonstrációk erőszakos feloszlatásának.

Teljesen időutazásszerű volt az, ahogy Lucenko harkovi gyűlését megakadályozták. De maga a félelem Lucenkótól is teljesen hisztérikus. Hol a letartóztatásával fenyegetőznek, hol azzal támadták, hogy izraeli állampolgár. Az utóbbi vádat aligha gondolják komolyan, de nem is ez a cél, hanem hogy Lucenko zsidó származását hangsúlyozzák. Ez aztán nem is Kucsmát, hanem a KGB-t és a cári ohranka módszereit idézi. Mintha egy ellenzéki politikus diszkreditálásának magától értetődő módja lenne származásának felemlegetése. Különösen, amikor az ukrán oligarchák - többek közt Janukovics támaszainak nagy része is - beleesik a szórásba.

Lehet, hogy Janukovics mégsem áll annyira nyerésre, mint ami az ellenőrzött pénzmozgások, a megszerzett kulcspozíciók számából és Juscsenko átverésének gyakoriságából következne. Mert egy nyeregben lévő politikai erőnek nem lenne szabad ilyen ideges, kapkodó módon reagálni a kihívásokra.

Sz. K. M.