Divatos ortopéd lábbelik Nagyszőlősről

2007. április 6., 10:00 , 325. szám

Az olyan embertársaink számára, akik kisebb testi hibával kénytelenek együtt élni, néha az olyan hétköznapi dolog is, mint a ruha-vagy cipővásárlás, nehezen megoldható gondot jelent. És nem csupán azért, mert esetleg körülményes eljutniuk az üzletbe vagy a piacra. Sokkal inkább azért, mert a gyártók nem igazán fordítottak-fordítanak figyelmet az ilyen irányú igények kielégítésére.

Az átlagembernél is nehezebb terhet cipelő testi fogyatékosok problémáin próbál enyhíteni a nagyszőlősi Ortex LTD, amely az ortopéd lábbelik mellett egyéb gyógyászati- profilaktikai segédeszközöket is előállít. Az alábbiakban a nem "szokványos" cipőgyár igazgatója, Ivan Bilancsuk beszél a vállalatról.

- Az Ortex LTD. 1997 márciusában alakult. Az alapító a szlovák Protetica vállalat volt, amely már nyolc évtizedes tapasztalattal rendelkezik az ortopéd cipők gyártása terén. A szlovák befektető megvásárolta az egykori Ipari Kombinát egyik használaton kívüli épületét, melyet teljesen fel kellett újítani: beszerelni a fűtést, bekötni a villanyt, a vízvezetéket. Mindezt európai szabvány szerint. Majd 1998 novemberében beindulhatott a termelés. Hivatalosan ukrán vállalatnak számítunk, de a gyár 100%-os szlovák befektetéssel jött létre. A nyersanyagot onnan kapjuk és a késztermék túlnyomó részét is nyugati szomszédunknál realizáljuk. Bár ezen a téren próbálunk változtatni és a hazai, valamint az oroszországi piacra is betörni. Kiemelt figyelmet fordítunk a Krímre, ahol a lakosság zöme orosz ajkú.

- Milyen termékeket állítanak elő?

-Az általános mozgás- és tartásjavító ortopéd termékeken kívül újabban a lúdtalp megelőzésére és kezelésére szolgáló szandálokat, zárt lábbeliket és talpbetéteket gyártunk. Ezenkívül profilaktikai céllal gyógynadrágokat, testtartó és -merevítő szíjakat, hátizsákokat és ún. ANTI-VARUSZ lábbelit is készítünk a ferdelábúság kezelésére. Mindezt oly módon, hogy termékeink lehetőség szerint kövessék a divat aktuális irányzatait, hogy ezáltal is szebbé tegyük a kisebb testi hibával élők életét. Teljesen egyedi megrendeléseket is elfogadunk, akár 1-2 pár lábbelit is rendelhet nálunk bárki. A hazai piacon forgalmazott termékek esetében jelentős árengedményt biztosítunk. Egy-egy cipő átlagban 100-150 hrivnyába kerül, ami lényegesen alacsonyabb a külföldi áraknál. Tesszük ezt annak ellenére, hogy így nincs igazán jelentős jövedelmünk ezekből a termékekből.

- Milyen munkarendben dolgoznak?

- Újévtől álltunk át a kétműszakos munkarendre, így újabb dolgozókat vettünk fel a már meglévő 80 alkalmazott mellé. Az újonnan felvetteket Szlovákiába küldtük egy hat hónapos tanfolyamra. Ott majd remélhetőleg elsajátítják a szakma minden csínját-bínját. Egyébként, ha már a káderkérdés szóba került, említsük meg a helyettesem, Fabrikov Tibor nevét is, aki szintén sokat tett a termelés felfuttatása érdekében.

- Milyen technológiát alkalmaznak?

- Gyártósoraink szintén Szlovákiából érkeztek. Nem a legkorszerűbbek, de nem is a legrosszabbak. Csak természetes bőrt használunk alapanyagként. Terveink szerint az árakat az elkövetkező négy évben nem fogjuk emelni, hacsak nem kényszerülünk rá feltétlenül a piaci farkastörvények miatt. Megjegyezném, hogy az ukrajnai adótörvények sem igazán csalogatják ide a külföldi befektetőket. Az előzetesen reklámcélokra szánt pénzügyi keretünket például teljes egészében elvitte az adó.

- További terveik?

- Szélesíteni szeretnénk az előállított termékek skáláját. Ez részben már meg is történt, mert Ukrajnában egyedülálló módon parafából készült lábbelik gyártását is megkezdtük. Szeretnénk idehaza is több ortopéd terméket eladni, keressük az új piaci lehetőségeket. Az ún. medvetalpra, melyet eddig csak műtéttel lehetett gyógyítani - megelőző- és gyógycipőt is tervezünk gyártani. Remélem, hogy a gyár nevét - a hiányos reklámtevékenység ellenére - mind szélesebb körben megismerik.

Fóri Sándor