Süsü, a sárkány, Gombóc Artúr és a többiek

Magyar Bábosok Találkozója

2007. április 6., 10:00 , 325. szám

Március 29-én a Beregszászi Művelődési Házban ismét megtartották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a művelődési ház szervezésében hagyományosan minden évben megrendezett Amatőr Magyar Bábosok találkozóját, melyen ezúttal öt bábcsoport – ebből négy gyerek – szórakoztatta a nézőteret zsúfolásig megtöltő több száz gyereket.

Riskó Györgynek, a KMKSZ kulturális titkárának üdvözlő szavait követően minden gyerekszem a paravánra tapadt és megkezdődött a műsor. Elsőként a Batyu 1. bábcsoport lépett színpadra Zelk Zoltán Kecskére bízta a káposztát c. darabjával, majd őket a Batyu 2. követte, akik Lev Tolsztoj A róka meg a nyúl c. mesejátékát adták elő. Ezt követően a Csipetcsapat bábegyüttes következett, akik a tv-ből már jól ismert Süsü, a sárkány c. mesejáték egy átalakított változatát mutatták be. A közönség nagyokat nevetett a legnépszerűbb magyar sárkányfigurának számító Süsü, valamint a történetben szereplő egyéb figurák poénjain.

Nagy sikert aratott a Margaréta bábcsoport bemutatkozása, akiknek Gombóc Artúr c. mesejátékában a címszereplő vígan falatozta a Boci és a Tibi csokit. Utolsóként következett a bátyúi felnőtt Cók-Mók Bábszínház fellépése, akiknek Elátkozott malom c. mesejátékában a főszereplő Vitéz László móresre tanította az ördögöket és megőrölte Molinári bácsi "gabonákokját."

A rendezvény a gyereksereg körében nagy sikert aratott, amit bizonyított a vidám hangulat, s akik között a szervezők több kosár cukorkát osztottak szét. A jókedv és elégedettség egyben jelzésértékű is volt: bábszínházaink munkája vidékünkön nem hiábavaló, erre a jövőben is igény lesz.

A bábostalálkozó lebonyolítását a KMKSZ, a NKÖM és az IKA támogatta.

F. Zs.