Húsvéthétfőn százhat felnőtt konfirmált Visken

2007. április 13., 10:00 , 326. szám

Húsvéthétfőn nem mindennapi esemény történt Visken. Százhat, húsz és hetven év közötti felnőtt konfirmált a református templomban. Az egy héttel korábban lezajlott presbiterválasztás hozta ismét felszínre azt a más gyülekezetekben is tapasztalható problémát, hogy sok mai felnőtt a szovjet diktatúra idején nem konfirmálhatott, így a korábbi egyházi törvény értelmében nem vehetett részt a választásokon. Mára viszont lehetősége nyílt ezen generációknak is a mulasztást pótolni. Annál is inkább, mivel az egyházkerületi zsinat jelen esetben törvényt módosított. A templomjáró emberek számára is fontos lehetőség a konfirmációi képzés, ahol tételesen is megismerkedhetnek a református egyház hitvallásaival, közelebb kerülhetnek ezen keresztül Istenhez. A feltámadás napján konfirmációi fogadalmat, bizonyságot tett felnőtt embereken keresztül lelkileg is megerősödött az egész Viski Református Gyülekezet.

Az ünnepi istentiszteleten Seres János, a Máramaros-Ugocsai Református Egyházmegye esperese prédikált. Igehirdetésének fő üzenete: "Vigyétek a hírt Jézus Krisztus feltámadásáról, és ne csüggedjetek el, mert előttünk megy a feltámadott élő Úr. Sokszor azért lankad meg az ember, mert nem hiszi el, hogy élő Ura van, nem hiszi el, hogy előtte megy, hogy rá lehet bízni magunkat. Annak az embernek viszont, aki hiszi, hogy Jézus Krisztus legyőzte a halált, megváltozik az élete." Az istentiszteletet követően Jenei Károly segédlelkész a szokásos módon tette fel a kérdéseket a konfirmálandóknak, majd kézrátétellel, egy-egy igével megáldotta őket. Aztán Seres János esperes köszöntötte mindegyiküket, áldást kérve további életükre.

Az emlékezetes istentisztelet nemzeti imádságunk és a "Mindig veled, Uram" kezdetű református hitvallás eléneklésével zárult.

Április 14-én, szombaton ugyancsak a Viski Református Gyülekezet lesz a házigazdája a Kárpátaljai Református Egyházkerület ifjúsági találkozójának, amely 9 órától kezdődik az egykori koronaváros református templomában. A találkozóra a fiatal házaspárokat is várják, számukra külön programokat szerveznek.

Badó Zsolt

A tömeges konfirmálást megelőző héten zajlott a Viski Református Gyülekezet presbitériumát megújító soron következő egyházi választás. A presbiterválasztást ezúttal a megszokottnál jóval nagyobb érdeklődés kísérte a településen. Nagy vitát váltott ki, hogy szavazhatnak-e azok a hívek, akik 1991 előtt - konfirmációs oktatás híján - nem tettek konfirmációs vizsgát. Az egyházkerület zsinata a viskiek kérvényére a törvényt úgy módosította, hogy azok, akik rendszeresen látogatják a templomot, tagjai az úrvacsorázók közösségének, de a kommunista diktatúra idején nem konfirmálhattak, a különleges helyzetre való tekintettel választhatnak és választhatók is, amennyiben a ciklus elején pótolják a hiányosságokat. A presbitérium a választásoknak köszönhetően teljesen átalakult, a korábbi 16 presbiterből csak öt került be a most legtöbb szavazatot kapott 24 közé. A választáson minden a legnagyobb rendben, a törvényeknek megfelelően zajlott, ezt a jegyzőkönyvben aláírásával 10 felelős személy igazolta, közöttük az egyházkerület püspöke és az egyházmegye esperese. A fellebbezési határidő azonban jelenleg még nem járt le - tájékoztatta lapunkat id. Sari József újonnan megválasztott presbiter.