Lakodalom van a mi utcánkban

Bacskai Béla nagyvőfély: Volt eset, hogy a menyasszony megszökött

Lakodalomban, Kárpátalja szinte bármelyik magyarok által is lakott részében találkozhatott már a kedves olvasó Bacskai Bélával, aki tagadhatatlanul vidékünk egyik legismertebb nagyvőfélye. Megnéztem a határidőnaplóját, és kiderült, hogy szeptember végéig már minden szombatja le van foglalva. Állítólag olyan házasulandók is akadnak, akik miatta halasztják későbbre a lakodalmukat. Bacskai Béla képviselte Kárpátalját a Debrecen melletti Földesen megrendezett Kárpát-medencei nagyvőfély-találkozón is, hisz hobbija, hogy gyűjti a vidékünk lakodalmas népszokásainak fontos részét képező vőfélyverseket.

- Mikor és hogyan lett nagyvőfély?

- 1989-ben kezdtem a vőfélykedést, az egész úgy kezdődött, hogy baráti körben egyszer felelőtlenül megígértem valakinek, hogy ha férjhez megy, én leszek a lakodalmában a nagyvőfély. Ezt persze viccnek szántam, de amikor közeledett a lakodalom ideje, felkerestek, és mit tehettem mást, elvállaltam, ehhez gyorsan összegyűjtöttem néhány vőfélyverset a szülőfalumban, Szalókán. Nem volt egyszerű a gyűjtés, sok régi jó hírű vőfély akkorra már elhalálozott, a verses füzeteiket egyes hozzátartozók meg se mutatták. Az első lakodalmak levezetése többek között emiatt nagyon nehezen ment, nem volt meg a lakodalom minden mozzanatához szükséges vers. Azóta folyamatosan gyűjtöm a vőfélyverseket, ma már nem csak Szalókán és környékén, hanem mindenütt, ahová csak eljutok.

- Régen a nagyvőfély mellett kisvőfély is volt a lagzikban...

- Természetesen, Szalókán még a hetvenes években is volt kisvőfély, aki egy gyerek volt és segédkezett a nagyvőfélynek. Ő is kapott kendőt és szalagot a botjára, megvolt a lakodalom során a szerepe, de ma már környékünkön nincs kisvőfély.

- Jelentősen megváltoztak lakodalmi népszokásaink, és ezen belül a nagyvőfély szerepe az elmúlt évtizedekben?

- Ma már nem csak az a szerepe a nagyvőfélynek, hogy humoros versekkel szórakoztassa a vendégeket, hanem magának a lakodalomnak a levezetése is. Természetesen változnak a szokások, egyre többen rendeznek a hagyományos sátras mulatság helyett éttermekben lakodalmat. De a hagyományos lakodalmak is leegyszerűsödtek, például teljesen elmaradt a párnapénz szedésének szokása, ami azt jelentette, hogy a nagyvőfély a vacsora alatt párnával a kezében, a menyasszonynak úgymond párnára gyűjtött pénzt. Ugyancsak vicces rigmussal a kezét megégető szakácsasszonynak is szedtek régen pénzt, ma már ez a szokás is megszűnt. De ha még inkább visszamegyünk az időben, régen a környékünkön maga a nagyvőfély hívogatott a lakodalomba, a lányos házaknál például pántlikát kötöttek a vőfélybotjára, ma viszont már mindenütt az ifjú pár hívogat. Aztán mifelénk elmaradt a pározás is, igaz, Kárpátalján sokfelé ez még mindig szokás. Az összepárolt hasonló korú fiúnak és lánynak az esküvői menetben együtt kellett mennie a polgári és egyházi esküvőre, és az est folyamán az első táncot illő volt mindenkinek a párjával táncolni. Korábban a férfiaknak csak öltönyben, a nyoszolyólányoknak pedig csak hosszú ruhában illett lakodalomba menni. Ma már viselettel kapcsolatos szokások mondhatni nincsenek.

Mivel sokfelé hívnak, mindig alkalmazkodnom kell az ottani szokásokhoz, például Beregrákoson nincs menyasszonyi tánc éjfél körül, helyette pénzt szednek az ifjú párnak az asztaloknál egy tálba. A 18 év alatt, amióta nagyvőfélyként sok településen és lakodalomban megfordultam, megfigyeltem, hogy a magyar-szláv vegyes lakosságú falvakban, ahol gyakoriak a vegyes házasságok, fokozatosan elmarad a menyasszonytánc, és keverednek a két nép szokásai. Már régebben lefordítottam a vőfélyversek egy részét oroszra is, hogy vegyes lakodalmakban lehetőleg mindenkit egyformán tudjak szórakoztatni. Ez nehéz feladat a vőfély számra, nem is szívesen vállalok ilyet, hisz az ukrán és orosz lakodalmi szokások sokban különböznek a magyar szokásoktól, ami a nyelvi nehézségeken felül nagyon megnehezíti a dolgomat.

- Ha jól tudom, a 18 évi gyűjtőmunka során összeállt anyagot, a szokások leírását és a vőfélyverseket könyv formájában is meg szeretné jelentetni.

- Az utóbbi időben nagyon sokan kértek tőlem verseket, sőt olyanról is hallottam, hogy korábbi lakodalmakban készült videofelvételekről próbálják fiatalok leírni a szöveget. Néprajzi gyűjtést végzőknek is adtam már anyagot, de szeretném, ha megjelennének a versek nyomtatásban is, és így bárki hozzáférhetne, akit lakodalmi népszokásaink és a nagyvőfélykedés hagyománya érdekel. A könyv szövege már összeállt, illusztrációként egy ideje már régi lakodalmakat megörökítő fényképeket gyűjtök. Ezúton is kérném azokat, akik a II. világháború előtt készült lakodalmas fényképekkel rendelkeznek, hogy jelentkezzenek a következő telefonszámon: (8-22)-71-66-40. A fényképeket digitalizálás után sértetlenül visszajuttatom.

Én is szívesen segítek bárkinek. Akit érdekel, annak rendelkezésére bocsátom a verseket.

- Egyedül Ön képviselte Kárpátalját a II. Kárpát-medencei nagyvőfély-találkozón, Földesen. Mit tapasztalt ott?

- Nyolcvanhat nagyvőféllyel találkozhattam ott a történelmi Magyarország minden részéből. A legidősebb vőfély 82 éves volt, Erdélyből érkezett, a legfiatalabb 14. Nagyon érdekes és tanulságos egy ilyen találkozó, összehasonlíthattuk a különböző magyarlakta vidékek szokásait. Kiderült, hogy a mi szokásaink a felvidékiekhez állnak a legközelebb. Láthattuk, hogy mindenütt egyszerűsödnek a lakodalmak, különösen az éttermi lakodalmak terjedésének köszönhetően. A találkozó második napjának estéjén olyan lakodalmast mutattunk be, ahol egy-egy vers erejéig mindegyik vőfély szerepet kapott.

- Volt olyan emlékezetes, vagy botrányos lakodalom, amit nem könnyű elfelejteni?

- Szinte minden lakodalomban történik valami emlékezetes. Vagy az, hogy nagyon meleg vagy esetleg hideg volt, vagy az, hogy nem volt mit enni. Egy 250 személyes lakodalomban előfordult, hogy ásványvizet sem tudtam inni, annyira fukar volt a gazda. Egy másik helyen a menyasszonyi tánchoz készülődtünk, erre a két örömszülő, meg néhány vendég összeverekedett. A verekedés pillanatok alatt átterjedt a násznépre is, a sátorban kiverték az összes villanyt. Én a menyasszonyt bemenekítettem a házba. Rövid idő után a verekedés véget ért, a verekedők összebarátkoztak, ittak együtt egy pohárkával, és mint ha semmi sem történt volna, folytattuk tovább a lakodalmat. Egy másik helyen a menyasszony anyukáját az utcán álló hívatlan vendégek, az úgynevezett szennyesek verték meg. Ők is részesülni akartak egy sütemény, vagy egy féldeci erejéig a lakodalomból. Valami oknál fogva a kapuban várakozók között zűrzavar alakult ki, és állítólag akaratlanul de pont az örömanyát verték meg. Olyan is előfordult, hogy az egyik lakodalom előtt egy héttel, amikor már bevásároltak, javában folyt a készülődés, a menyasszonyjelölt hirtelen megszökött egy másik férfival. Nem volt mit tenni, elmaradt a lakodalom. Néhány hónappal később előkerült az eltűnt menyasszony, bocsánatot kért a vőlegényétől, elismerte, hogy hibázott. De ekkorra már a sértett vőlegény hallani sem akart a lakodalomról. Újabban mindig pontosan felírom az utcát és a házszámot is, ha lakodalomba hívnak, még akkor is, ha egy utcából áll a település. Korábban mindig csak a sátrat kerestem egy faluban. De történt egyszer, hogy az egyik faluban közel egymáshoz két lakodalom volt. Én meglátva a sátrat, gyorsan bementem, köszöntöttem a násznépet nekikezdtem a lakodalom levezetésének. Kicsit később valaki megkérdezte: Fiatalember, magát ki küldte ide? Nálunk már van egy vőfély. Ekkor derült ki, hogy nem a megbeszélt lakodalomban vagyok. Mint akit leforráztak, úgy mentem át a másik lagziba.

Régebben is az volt, és ma is szokás sokfelé, hogy ha sikerül, ellopják öt-tíz percre a menyasszonyt, egy vicc erejéig. Ilyenkor meg szoktam viccelni vagy a vőlegényt vagy a tanúkat, hogy miért nem vigyáztak kellőképp a menyasszonyra. Az egyik esetben ez annyira durvára sikeredett, hogy egy óra elteltével sem volt sehol a menyasszony, ráadásul senki sem látta, hogy ki vihette el. Lassan eljött az ideje a menyasszonytáncnak, még mindig semmi. A násznép körében kezdtek az indulatok elszabadulni, ekkor már senki nem gondolt jóra. Aki csak tehette, kereste a menyasszonyt. Végül másfél óra távollét után került elő, egy bárban pezsgőzött az elrablóival. Szerencsére nem csak barátok, barátnők is voltak az elrablók között, de így is nehezen sikerült lecsillapítani a tömeget, amikor elrablói visszahozták a menyasszonyt.

B. Zs.