Mindent a megfelelő helyre

Nézd meg a szomszéd kertjét, és azt ültesd, ami ott jól terem. Ugyanis a változatos talajú és klímájú Kárpátalján a termőhelyek viszonylag igen kis távolságon belül is különbözhetnek egymástól.

A kertekben sokféle haszonnövény termeszthető, de csak azokat érdemes telepíteni, amelyek az adott helyen kedvező éghajlati és talajbeli körülmények közé kerülnek. A legsikeresebb kultúra kiválasztásához négy szempontot kell figyelembe venni: a növények talaj-, tápanyag-, fekvés- és vízigényét.

A talaj szerkezete szerint három típusba sorolható. A homoktalajok könnyen művelhetők, de könnyen kiszáradnak, soványak, csekély a tápanyagtartalmuk, viszont tavasszal gyorsan felmelegednek. Különösen alkalmasak zöldségfélék, szőlő és mélyebben gyökerező gyümölcsfák telepítésére.

Az agyagtalaj nehezen művelhető, a vizet jól tartja, tápanyagban többnyire gazdag, de a növények azt csak vontatottan képesek felvenni; lassan melegszenek fel. Ezen is jól termeszthető a szőlő, a gyümölcsfa, a rózsa és a zöldségek közül a káposztafélék.

A vályogtalaj egyesíti a homok és az agyag jó tulajdonságait: viszonylag könnyen művelhető, tápanyagban gazdag, amit a növények jól fel tudnak venni, a vizet jól tárolja, de a fölösleget elvezeti. Itt a legtöbb növény egészségesen fejlődik és bőségesen terem.

A növényállomány összeállításánál tájékozódni kell a talaj kémhatásáról, aktív mésztartalmáról is. A növények nagy része érzékeny a mésztartalomra: vannak növények, amelyeknek fejlődéséhez szükség van a mészre, míg mások kifejezetten mészkerülők, és vannak, amelyek közömbösek rá. Míg a talaj szerkezete nem, kémhatása befolyásolható. Savanyú talajokon mésztartalmú műtrágyával, meszezéssel, meszes talajokon tőzeggel, savanyú kémhatású műtrágyákkal érhető el siker.

A tápanyag szakszerű adagolásával még a rossz szerkezetű talajok termőképessége is nagymértékben javítható. A tápanyaggazdálkodás szabálya, hogy a növényeknek megfelelően és harmonikusan kell a három legfontosabb tápanyagot (nitrogén, foszfor, kálium) adagolni. A legjobb arányban az istállótrágya tartalmazza, de jó hatású a műtrágyával dúsított tőzeg is. Ajánlott a házilag elkészíthető komposzt, amely a szerves hulladékokból (lekaszált fű, zöldségfélék lombja és szára) állítható elő. Sok tápanyagra van szüksége a körtének, az őszibaracknak, a szamócának, a dinnyének, a káposztának, a karfiolnak, a paradicsomnak, a paprikának. Közvetlen trágyázást nem igényel a hagyma, a sárgarépa, a zöldbab, a zöldborsó, a cseresznye, a szilva.

A vízfelhasználás szempontjából is különböznek a növények, ami a tenyészidőben változik: tavasszal több vizet fogyasztanak, később, a nyár második felében a vízigény csökken. Ilyenkor már a túl sok csapadék a gyümölcsök beltartalmát károsan befolyásolja, csökken a cukor, a szerves sav, a rosttartalom és korlátozza az illatanyagaik, zamatuk és színük kifejlődését. Ezzel szemben a növények nagy része igényli az öntözést, főleg amelyeknek a gyökérzete csak a felszíni vizet tudja hasznosítani. A legtöbb öntözést a szamóca, a málna, a szilva és a zöldségfélék többsége igényli.

Vidékünkön sokan gazdálkodnak lejtős területeken. Ilyen esetekben jelentősége van annak, hogy a lejtő milyen mértékű és milyen irányú. Ugyanis a déli lejtők rendszerint melegebbek, szárazabbak, míg az északiak hűvösebbek, párásabbak. A lejtés mértéke is befolyásolja a termelés jellegét: egy 10 fokos déli lejtő annyi meleget és napfényt kap, mint egy síkfelület Athénban, és egy ugyancsak 10 fokos északi lejtőt csak annyi napsugárzás ér, mint egy síkterületet Oslóban. Ennek megfelelően a déli és a keleti lejtésű területekre a meleg- és fényigényes növények (szőlő, őszibarack, kajszi, paradicsom, paprika stb.) kerüljenek, az északi lejtőkre viszont a hűvösebb, párásabb környezetet kedvelők (szilva, köszméte, málna).

bozso