Kalandozás a mesék mezején

2007. április 20., 10:00 , 327. szám
A résztvevők

Valamikor - nem is túl régen - a mesék még "természetes úton" szálltak nemzedékről nemzedékre: nagymamák, öregapók, édesanyák köré kuporodó gyerkőcök hallgatták szájtátva a csodálatos történeteket. A mai gyerekek inkább a tévé, a DVD-lejátszó előtt ülve ismerik meg - jobb esetben - a mesékből kreált "feldolgozásokat". Épp ezért fontosak az olyan rendezvények, mint a Sárosorosziban idén már hatodik alkalommal megszervezett "Mese, mese, mátka..." népmesemondó verseny, ahol új életre kelnek a népköltészet lassan feledésbe merülő kincsei.

Évről évre fáradhatatlan szervezője a versenynek Cséke Ilona, a helyi általános iskola pedagógusa, a sárosoroszi KMKSZ-alapszervezet elnöke. Az idei rendezvény megnyitóján ő köszöntötte az ifjú mesemondókat, felkészítőiket és a mesekedvelő közönséget. A két korcsoportban induló versenyzők gyereknek-felnőttnek egyaránt igazi, felhőtlen szórakozást nyújtottak a színesen előadott, ízes népi fordulatokkal átszőtt magyar népmesékkel. A zsűri tagjai - Riskó Márta, a KMPSZ alelnöke, Kovács Elemér újságíró, Kovács Erzsébet és Tóth Ilona, a sárosoroszi iskola pedagógusai - komoly fejtörés után úgy döntöttek, hogy a kis mesemondók igazán figyelemre méltó teljesítményére való tekintettel a dobogós helyezések mellett számos különdíjjal is jutalmazzák a produkciókat. A végeredmény a következőképpen alakult: 9-11 évesek: I. Lenyó Orsolya (Sárosoroszi), II. Varga Artúr és III. Salánki Judit (mindketten Nagymuzsalyból), különdíjasok: Burcsa Ilona és Keselja Katalin (Kovászó), Brekócki Evelin (Sárosoroszi), Delegán István (Nagymuzsaly); 12-15 évesek: I. Homoki Bálint (Nagymuzsaly), II. Harsányi Klaudia (Sárosoroszi), III. Sándor Katalin (Déda), különdíjasok: Borsós Bettina és Pógyor Katalin (Sárosoroszi), Birtók Gyöngyi (Kovászó), Hauptman Tamás (Borzsova). Külön dicséretet érdemelnek a kovászói gyermekek és szüleik, felkészítőik, mivel ebben a faluban nincs magyar iskola, csak fakultatív órák keretében tanulnak magyarul. A díjazottak és a többi résztvevő is könyvet, rajzeszközöket és édességet tartalmazó ajándékcsomagot, a felkészítők egy-egy könyvet vehettek át a szervezőktől. A rendezvényt a KMPSZ, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete és sárosoroszi vállalkozók támogatták.

m