Nógrád megyei küldöttség Kárpátalján

2007. április 20., 10:00 , 327. szám
Látogatás a főiskolán

Nógrád megye önkormányzatának küldöttsége tett háromnapos látogatást vidékünkön e hét elején. A delegációt Ungváron fogadta Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Mihajlo Kicskovszkij, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, dr. Brenzovics László, a tanács elnökének helyettese, a KMKSZ alelnöke, Oleg Havasi, a megyei állami közigazgatási hivatal elnöke. A küldöttség útja ezután Beregszászba vezetett, ahol felkeresték a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, s tárgyalásokat folytattak annak elnökével, dr. Orosz Ildikóval. A látogatás céljairól és eredményeiről Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökét kérdeztük a beregszászi megbeszélést követően.

- Nógrád megye 2004-ben jelentősebb adománnyal segítette a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújítási munkálatait, s a pénz mellett könyvadományt is tudtunk biztosítani a tanintézmény számára. A tavalyi önkormányzati választások után, amikor vezetőváltásra került sor a megye közgyűlésében, úgy határoztunk, hogy folytatni kell a hagyományt, s szeretnénk ebben a ciklusban is újabb adományt biztosítani a beregszászi főiskola számára. Mindenekelőtt az ezen akciónkat előkészítő "terepszemlét", a személyes kapcsolatfelvételt szolgálja jelenlegi utunk.

- Miben ölthet testet ez a támogatás?

- Nagyon sok tisztességes, jó szándékú emberrel találkozhattunk itt, akik a KMKSZ-hez hasonlóan szívügyüknek tekintik a kárpátaljai magyar felsőoktatás ügyét. A kárpátaljai magyarság szempontjából ma ez az intézmény az egyik legfontosabb összetartó erő, ahol minden segítség jól jön, lett légyen szó akár pénzügyi támogatásról, akár bármilyen más természetű adományról, amiben mi változatlanul partnerek vagyunk. Ahhoz, hogy megtörténhessen a főiskola épületének teljes körű felújítása, jelentős támogatásra lenne szükség. Miután azonban az ukrán állam nem támogatja a főiskolát, a magyar állam részéről érkező támogatás pedig nem elégséges, természetes számunkra, hogy igyekszünk lehetőségeinkhez mérten segíteni. Meggyőződésünk, hogy a helyiek tudják, mi a legmegfelelőbb felhasználási terület az adományaink számára.

- Ungvári programjukból ítélve legalább ennyire fontos céljuk volt a kapcsolatteremtés...

- Nem titkolt célunk volt találkozni a KMKSZ, valamint Kárpátalja megye vezetőivel, s az eddigieknél sokkal szorosabbá tenni az együttműködésünket. Találkoztunk ezenkívül Mihajlo Fedineccel, az Ungvári Járási Tanács elnökével, helyettesével, Mackó Istvánnal és Csizmár Bélával, a Beregszászi Járási Tanács elnökével is. Megtehettük tehát a kapcsolatépítés első lépéseit.

- Mi lehet ennek a kapcsolatfelvételnek a hozadéka?

- Magyarország 2004. május 1-jétől az Európai Unió teljes jogú tagjává vált: Nógrád is határ menti megye, ahol a határ elég sokáig inkább elválasztott, semmint összekötött bennünket a szomszédainkkal. 2008. január 1-jétől a schengeni egyezmény értelmében ezek a határok leomlanak, s mi egy nagyon erőteljes nógrádi identitásépítésbe kezdhetünk. Ukrajna azonban nem tagja az Európai Uniónak, s így nyilvánvalóan sokkal nagyobb törődést igényel az anyaországtól, mindazok részéről, akikben van egészséges nemzettudat. Ebben szeretnénk lehetőségeinkhez mérten segíteni. Ennek egyik formája lehet az a jelenleg még négymegyés együttműködés, amely Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kassa megye, Besztercebánya és Nógrád megye részvételével alakult ki, s amely kibővíthető lenne Kárpátaljával, mindenekelőtt a turisztika, a kultúra és a civil szféra tekintetében. Ezzel összefüggésben már érkezett is megkeresés Kárpátaljáról, s részünkről megvan a megfelelő nyitottság. Ezen túlmenően a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőivel a kulturális együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről is tárgyaltunk.

pszv