Református Ifjúsági Találkozó

2007. április 20., 10:00 , 327. szám

Az elmúlt szombaton Kárpátalja minden részéből érkeztek református fiatalok Viskre, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet által megrendezett ifjúsági találkozóra. A rendezvény az egykori koronaváros ősi református templomában közös áhítattal kezdődött, majd Szanyi György lelkipásztor, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) alelnöke Hol van a helyed a családban címmel tartott nyitóelőadást. Az idei ifjúsági találkozó különlegessége az volt, hogy fiatal házaspárokat is hívtak a szervezők, akik gyerekeikkel együtt érkeztek. A nyitóelőadást követően a program négy csoportban folytatódott. A 4-10 éves gyerekekkel külön helyszínen foglalkoztak a Gyermek Evangelizációs Közösség munkatársai. A fiatal házasoknak dr. Bodogán Zsolt debreceni orvos tartott előadást. A tiniknek egy Magyarországról érkezett, ifjúsági munkával foglalkozó csoport tagjai tartottak ifjúsági órát a barátságról, a még nem házas fiataloknak pedig Ötvös Károly lelkész beszélt a párválasztásról. A vendéglátó Viski Református Gyülekezet jóvoltából mindenki ellátásban részesült, majd délután énekes szolgálatokkal folytatódott a találkozó, fellépett többek között a Hajnalcsillag, az ungvári gyülekezet zenekara, Varga Katalin, a KRISZ együttese és énekelt Győry Márta lelkipásztor, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lelki vezetője is. Az alkalom Bernáth Tamás kisdobronyi beosztott lelkész záróáhítatával ért véget - tudtuk meg a rendezvény egyik szervezőjétől, Sipos József tiszteletestől. A találkozóról gazdag lelki áldásokkal tértek haza a résztvevők.

B. Zs.