Templomépítés Szvidovecen

2007. április 20., 10:00 , 327. szám

A rahói járási Szvidovecen kicsiny, 70-80 fős római katolikus gyülekezet él, melynek régi álma látszik megvalósulni: befejezéshez közeledik katolikus templomuk több évvel ezelőtt elkezdett építése. A részletekről Losák István rahói plébános informálta lapunkat.

A rendszerváltás óta egy, az 1800-as években épült, Kisboldogasszony tiszteletére szentelt kis kápolnában zajlottak (zajlanak) a misék magyar nyelven, de az idők múlásával szükségessé vált egy templom építése. A helyi gyülekezet, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye, valamint külföldi támogatók anyagi hozzájárulásának köszönhetően kezdetét vették a munkálatok, s a hívek egy része keze munkájával is kiveszi részét Isten házának építéséből. Már befejeződött a külső bevakolás, jelenleg a belső munkálatok zajlanak.

Hasonlóan belső felújítási munkálatok fejeződtek be nemrég a kőrösmezői Szent Péter és Pál apostol templomban, melynek örömére május 14-én d.e. 10. 00 órai kezdettel ünnepséget tartanak, ahol jelen lesz Majnek Antal munkácsi megyéspüspök és az egyházmegye magyar ajkú papsága, valamint a szomszédos Ivano-Frankivszk megye kolomiai egyházközségének vezetői.

F. Zs.