Hulladékgazdálkodás

2007. április 27., 10:00 , 328. szám

Hulladékgazdálkodási tanulmányterv készítésével segíti a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Kárpátalja vízügyi és környezetvédelmi hatóságát - erről a felek szakmai megbeszélésen állapodtak meg Nyíregyházán.

Az ügynökség május végéig készíti el és adja át a tanulmánytervet, amely Kárpátalja hulladékgazdálkodási helyzetét méri fel, s javaslatokat fogalmaz majd meg a feladatokra - mondta Csisztu Csilla, a nyíregyházi szervezet sajtóreferense az MTI-nek. Hozzátette: ezt követően készülhet el a kárpátaljai fejlesztési program, amely akár kapcsolódhat a Szabolcsban és Zemplénben most induló, az Európai Unió támogatásával megvalósuló, 34 milliárd forint értékű északkelet-magyarországi regionális hulladékgazdálkodási beruházáshoz. Úgy vélte: mivel a kárpátaljai hulladékgazdálkodási program a Felső-Tisza ukrajnai vízgyűjtő területét is érinti, a felek közösen is pályázhatnak források elnyerésére az Európai Unióhoz. (MTI/Kárpátalja)