Fergeteges vígjáték hangsúlyokkal

A Háztűznéző a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban

2007. május 11., 10:00 , 330. szám

Nyikolaj Vasziljevics Gogol egyik igen gyakran játszott darabjának, a Háztűznézőnek a bemutatójára került sor az elmúlt héten a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban, méghozzá igen szép sikerrel.

Végül mégiscsak meg kell nősülnie az embernek - ismeri be hosszas töprengés után Ivan Kuzmics Podkoljoszin (Ivaskovics Viktor), a komédia visszahúzódó, megrögzött agglegény hőse. Legbelül tisztában van vele, hogy éppen ez a boldogság záloga, s a barátja, Kocskarjov (Kacsur András) is megerősíti ebben, márpedig ő nős ember! Fjokla Ivanovna (Orosz Ibolya), a házasságszerző asszony prezentálja a megfelelő menyasszonyt Agafja Tyihonovna (Béres Ildikó), a romantikus, butácska, ámde tehetős kereskedőlány személyében, a dolog mégsem ennyire egyszerű.

Négy másik kérő is versenybe száll a lány kezéért, már-már úgy tűnik, hirtelen mindenki nősülni akar a vidéki orosz városban. Ráadásul főhősünket minduntalan kétségek gyötrik: mégse lehet, hogy az ember csak úgy, megfontolatlanul fejest ugorjon egy házasságba. Ivan Kuzmics tehát felváltva lelkesül és visszakozik, rajong és kiábrándul, dönt és habozik. Nem egyszerű jellem a leendő ara sem: siratja ugyan a tovatűnő leányéveket, de legszívesebben az öt kérőből gyúrná össze majdani urát: az egyiknek a szeme alá odarakná a másiknak az orrát, a harmadiknak a vidám természetét, csak hogy ott álljon már előtte a nagy Ő, és maga is boldog lehessen végre.

Ezt az öröknek mondható, tulajdonképpen nem túl eredeti alaptörténetet számtalan poénnal, komikus helyzetekkel, harsány jelenetekkel fűszerezve tárja elénk Oleg Melnyicsuk rendező, aki sajátos, helyenként igen eredeti szimbólumrendszerrel igyekszik még hangsúlyosabbá tenni a gogoli hősök karaktereit, az általuk megélt helyzetek abszurditását. Mindeközben arra is van gondja, hogy a darab egyes kulcsmozzanatait fény- és hangeffektusokkal, egy-egy pillanatra a filmből ismert lassítás, kimerevítés technikájának benyomását keltve kiemelje a vásári forgatagból, mintegy emlékeztetve a nézőt a szereplőkben dúló érzelmek valódiságára és mélységére, s egyben érzékeltetve, hogy Gogolnak ez az igen népszerű vígjátéka is több egyszerű komédiánál. (A fáma szerint, amikor Gogol annak idején felolvasta és egyben - kiváló színész lévén - eljátszotta a Háztűznézőt barátainak, az utolsó mondathoz mindig csúfondáros grimaszt vágott és füttyentett egy nagyot. Mintha valóban azt üzenné: többről van itt szó egyszerű szatíránál.)

A darab kilenc szereplője nagyszerű ritmusérzékkel mozog a színpadon, közlekedik ki s be az előadás virtuális terét tagoló számtalan ajtón. A színészek szinte állandó jelenlétükkel elérik, hogy egy pillanatra sem csökken a feszültség, anélkül azonban, hogy a rendező kényszeresen ragaszkodna ennek a feszültségnek a folyamatos, erőltetett fokozásához.

Az előadás értékéhez sokat hozzáadnak a kiváló színészi teljesítmények. Kilenc szereplő, kilenc nagyszerű alakítás teszi emlékezetessé az estét, hiszen még az elvileg mellékszereplőknek számító három kérő (Szabó Imre, Ferenci Attila és Sőtér István), valamint a menyasszony házának lakói, Arina Pantyelejmonovna, a nénike (Vass Magdolna) és Dunyása, a szolgálólány (Orosz Melinda) is aprólékosan kidolgozott, bővérű színpadi figurákként jelennek meg előttünk.

hk