Aki a Megasztárban edződött

Palcsó Tamás

2007. június 15., 10:00 , 335. szám

A Beregszász város napja alkalmából rendezett szombat esti nagyszabású koncert egyik sztárvendége az a Palcsó Tamás volt a zsúfolásig megtelt Amfiteátrumban, aki a Megasztár második helyezettjeként vált ismertté, s akinek sikeréhez annak idején a kárpátaljai tévénézők is számos szavazattal járultak hozzá. Kihasználva a találkozás kínálta lehetőséget, mindenekelőtt arról faggattuk az énekest, mekkora változást hozott az életében, hogy részt vett a kereskedelmi tévécsatorna, a TV 2 sztárcsináló show-jában.

- Igen komoly pályamódosítást jelenthetett, hogy "civilként" bekerült a Megasztár világába.

- Igen, hiszen korábban sohasem terveztem, hogy énekes lesz belőlem, hogy szerepelni fogok a tévében stb. Mindez meglehetősen távol áll a repülőgép-műszerészségtől, ami eredetileg a szakmám lett volna. Magam is meglepődtem, amikor annak idején felajánlották, hogy vegyek részt ebben a több hónapon át tartó versenyben. Egyfelől nagyon örültem a lehetőségnek, másfelől viszont nagyon sok új dolog történt velem, körülöttem, s nekem kezdetben sokszor fogalmam sem volt arról, mit gondoljak minderről, hogyan reagáljak. Ami a pályamódosítást illeti, azóta újabb fejleményekről is beszámolhatok, hiszen az éneklés mellett üzletvezetést és közgazdaságtant kezdtem tanulni egy McDaniel College nevű amerikai főiskola budapesti kihelyezett tagozatán.

- A hétköznapi emberek képzeletében a média világa olyan közegként jelenik meg, ahol minden csupa csillogás, ugyanakkor farkastörvények uralkodnak, az ember szüntelenül a figyelem középpontjában van. Könnyű volt alkalmazkodni ehhez az új közeghez?

- Nagyon sok mindent kellett megszokni és megtanulni. A dolgok egy részét megtanítják neked, más részét viszont magadnak kell megtanulnod. Például azt, hogy az ember a saját érdekében mit mondhat el a sajtónak, s mit nem, hogy eldöntsd, ki akar jót az embernek, s ki nem, s mindehhez hogyan kell viszonyulni.

- Mennyiben különbözik a mai Palcsó Tamás attól a fiatalembertől, aki annak idején bekerült a Megasztárba?

- Az ember természetesen változik a történtek hatására, ráadásul még nem is érzem magam annyira idősnek, hogy ne tudnék változni akár a jövőben is. Tapasztaltabb lettem, az biztos. Rá kellett jönnöm, mert muszáj volt, hogy valójában milyen is ez a világ. Ezek persze nagy szavak, de úgy érzem, valóban fontos dolgokról van szó. A változást talán annyiban lehetne összefoglalni, hogy most már talán kicsit nyitottabb vagyok, jobban elfogadok bizonyos dolgokat, többet tudok mesélni magamról másoknak, mint korábban. Remélem, összességében többet fejlődtem pozitív, mint negatív irányba, s ezáltal énekesként is többet tudok adni a közönségnek.

- Most, hogy túl van már a pályakezdésen, kikristályosodott-e Önben, hogy mi az, amit előadóként stílusban, gondolatokban közvetíteni szeretne?

- Nehéz kérdés. Lehet, hogy én még mindig keresem azt, hogy pontosan mi is való nekem. Most éppen a popzenében gondolkodom, abban a fajtában, amit a kereskedelmi rádiók tudnak játszani, amit tehát elfogadnak az emberek, mert a nagyközönséghez szeretnék eljutni ezáltal. Ezen belül természetesen fontos az önkifejezés is. Magam nem írtam még zenét, sem dalszöveget, de mindig elmondom a gondolataimat a szerzőknek, s ennek alapján általában valami ahhoz hasonló kerekedik ki, amit én is szeretnék.

- Mégis, például melyik mai előadó, melyik irányzat áll legközelebb a szívéhez?

- Sok mindent szeretek a magyar népzenétől a countryig, s természetesen a popzenét is. Sok mindenben meg tudom találni azt, ami szerintem "a jó zene". A számos nekem tetsző előadó közül talán Justin Timberlake-et említhetném.

- Éppen elég ideje van már a "szakmában" ahhoz, hogy válaszolni tudjon a kérdésre: mennyire terhes ez a magánéletére nézve? Van-e egyáltalán magánélete annak, aki ezt a pályát választja?

- Lehet, hogy tévedek, de a sajtó általában mindenki magánéletéről annyit tud, amennyit az megmutat. A kezdetektől nem nagyon engedem be az újságírókat az életembe, így - hála az égnek! - nem is igen vájkálnak abban, mit csinál Palcsó Tamás otthon. Régebben, a Megasztár idején néha megtörtént ugyan, hogy olyasmit is megírtak, amit nem szerettem volna, mostanában viszont jól megvagyunk a sajtóval.

- Meg tudná fogalmazni néhány mondatban, hogy mit szeretne elérni az életben?

- A hosszú távú zenei karrier lenne a legfontosabb. Zenélni szeretnék egy zenekarban, természetesen mindenekelőtt énekesként, de talán gitárosként is kipróbálnám magam. Ezenkívül a színészet is foglalkoztat. Ráadásul engem mindannak a háttérmunkái is érdekelnek, ami a zenével, a színházzal és a kettőnek a kapcsolódási pontjaival van összefüggésben. Ha úgy hozza az élet, ezzel is foglalkozni szeretnék.

hk