Család a színházban

Művészportré: Orosz Ibolya

2007. június 15., 10:00 , 335. szám
A művésznő és családja

Orosz Ibolya művésznő immár több mint egy évtizede tagja a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatának. Időközben férjhez ment, két gyermeknek adott életet. A család azonban egyáltalán nem szakította el a színháztól. Férje, Oleg Melnicsuk ugyanazon színház rendezője, s az alig néhány hetes Emíliával a karján készült legutóbbi premierjükre, a Háztűznézőre, azaz valódi komédiás család az övék.

- Sorra véve az elmúlt 7-8 év meghatározó színházi produkcióit, azt láthatjuk, hogy a társulat valamennyi fontos előadásában szerepet kapott. Ez egyértelműen arra utal, hogy sikerült beilleszkednie a beregszászi társulatba.

- Szeretem hinni, hogy valóban így van. Ugyanakkor annak is örülök, hogy soha, egy pillanatra sem skatulyáztak be a társulatnál, azaz változatos munkát végezhettem, változatos szerepeket játszhattam az évek során. Talán látták bennem a lehetőséget, így sikerült kifogni sorra a számomra megfelelő szerepeket.

- Mégis, mely feladatok jelentették a legnagyobb kihívást és szakmai megelégedést az ön számára?

- Valójában minden szerepnek megvan a maga szépsége és érdekessége, minden alakítás kihívást jelent a maga módján. Ha azonban ennél pontosabban próbálom behatárolni és osztályozni a rám osztott és a nekem tetsző feladatokat, azt mondhatnám, hogy már kijevi színi főiskolás koromban sem szerettem különösebben a lírai, úgynevezett hősszerelmes szerepeket. Mindig úgy éreztem, hogy ezek távol állnak tőlem. Azóta is inkább a karakterszerepek vonzanak, ezen belül is azok az alakítások, amelyek egyébként alkatilag távol állnak tőlem. Ilyen például a mostani szerepem Gogol Háztűznéző című darabjában, ahol a házasságszerző nőt alakítom.

- Fjokla Ivanovna a Gogol-darab egyik kulcsfigurája.

- A Gogol által megformázott alak valóban mozgatója a cselekménynek, de ez csak fokozza a kihívást, amelynek meg kell felelnem.

- Mégis, az elmúlt tíz esztendő számtalan alakítása közül melyiket tartja a legfontosabbnak?

- Férjem, Oleg Melnicsuk kijevi főiskolai vizsgaelőadását tartom igen fontos eseménynek színészi fejlődésem szempontjából. Ibsen Ha mi, halottak, föltámadunk című darabját adtuk elő, ahol nagyon meg kellett birkóznom a szerepemmel, attól kezdve viszont új távlatok nyíltak meg előttem szakmai szempontból.

- Később jött a család, ráadásul férje, Oleg Melnicsuk ugyancsak a színháznak él. Mit jelentett ez a mindennapokban?

- Úgy érzem, sokkal gazdagabb lettem általa és gyermekeink által, kevesebb bennem a komplexus. A fiunk, Maxim, és most három hónapos kislányunk, Emília révén a színházon kívül is "játszhatok" immár, azaz mondhatni egy állandó játék lett az életem.

- Azért nem lehet egyszerű az élet úgy, hogy Emíliával kell részt vennie a próbákon, készülni a premierre...

- Valóban nem egyszerű, hiszen a picurnak minden két-három órában ennie kell, amit másképpen nem tudok megoldani, azaz neki is mindig jelen kell lennie a színházban. Nem jelent azonban akkora gondot ez az egymásrautaltságunk úgy, hogy a férjem a rendező, tehát időnként "elnézi" nekem ezeket a "kilengéseket".

- Nem okoz bizonyos pótlólagos nehézségeket a családi életben, hogy mindketten a színháznak élnek?

- Bizonyosan nehézségekkel jár, hogy mindketten a színháznál dolgozunk, viszont sokkal könnyebb a helyzetünk abból a szempontból, hogy talán nagyobb a megértés a családon belül, a szakmánkból kifolyólag nincsenek konfliktusaink. Reményeim szerint a gyerekek sem szenvedik meg a színház miatt az átlagostól valamivel eltérő életmódunkat. Eddigi tapasztalataink szerint a gyerekek időnként kifejezetten élvezik ezt az életvitelt. Ráadásul mindig arra gondolok, hogy a mi helyzetünk lényegesen könnyebb, mint egy színészházaspáré. Például kollégáim, Kacsur Andrea és András esetében valóban problémát jelent, kire hagyják gyermekeiket, ha adott esetben mindketten a színpadon vannak. Amikor viszont én vagyok színpadon, a férjem általában csak nézője az előadásnak, tehát gondoskodhat a gyerekekről. Ilyen szempontból csak a próbaidőszakok nehezebbek, amikor egy időben van dolga mindkettőnknek.

- Amikor annak idején elhatározta, hogy színész lesz, így képzelte el az életét?

- Egyáltalán nem így képzeltem el, viszont semmit sem bántam meg mindabból, ami az elmúlt másfél évtized alatt történt velem. Alapvetően szerencsés embernek érzem magam, hiszen megtaláltam életem párját, két gyönyörű gyermekem született, akiket imádok, s ráadásul azzal foglalkozhatom, amit szeretek. Nem tudom, hogy meghálálhatom-e mindezt valaha is a sorsnak.

- Amennyiben az a bizonyos mesebeli aranyhal teljesítené három kívánságát, mit kérne?

- Mindenekelőtt egészséget mindnyájunknak, mert nincs rosszabb a betegségnél. Másodszor azt kívánnám, hogy soha ne legyünk boldogtalanabbak, mint most. Végül az emberiségnek kívánnék valami fontosat, mindenekelőtt békét.

hk