Ásványvízfesztivál Kárpátalján

2007. július 13., 10:00 , 339. szám

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a szolyvai járási Polena közelében az első kárpátaljai ásványvízfesztivált, melyen különböző ásványvizeket állítottak ki. A rendezvényen több mint kétszáz sátrat állítottak fel, amelyeknek árusai szuveníreket, többnyire fából készült ajándék- és használati tárgyakat árultak, de gondoltak azokra is, akik megszomjaztak vagy megéheztek.

A résztvevők megkóstolhatták a Poljana Kupel, a Poljana Kvaszova, a Luzsanszka, a Luzsanszka-7, a Ploszkivszka és sok más ásványvíz mellett a beregszászi és a királyházai borokat is, de aki csak a sörrel tudja szomját oltani, az sem maradt "szárazon".

A népünnepélyt Brenzovics László, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg, aki a fesztivál kapcsán elmondta: a helyszín kiválasztásakor döntő szerepet játszott az, hogy Kárpátalján a Szolyvai járás dicsekedhet a legtöbb ásványvízforrással. Az ilyen jellegű rendezvények pedig rendkívül fontosak abból a szempontból, hogy tovább népszerűsítik az ásványvíz fogyasztásának áldásait, magát a terméket, illetve a vidéket. Mindez igen fontos a turizmus fejlesztésének szempontjából, hiszen most is több ezer látogató érkezett ide, akik bizonyára kellemes emlékekkel távoznak és remélhetőleg visszatérnek majd hozva ismerőseiket, barátaikat is. Ezért elmondhatjuk, hogy mint a jó bornak, a jó víznek is kell a reklám - ezt a célt szolgálja ez a rendezvény is.

A fesztiválra látogatók megismerkedhettek a hegyvidék lakóinak népviseletével, sokak örömére megfújható volt a havasi kürt, a trembita. A rögtönzött kiállításokon pedig megtekinthették a Szolyvai járásban élő szövőnők, festők, kézművesek és fafaragók munkáit. A helyszínen felállított színpadon a megye népszerű együttesei szórakoztatták a lelkes közönséget, még naplemente után is, hiszen a rendezvény szervezői gondoskodtak az egész tér kivilágításáról, így a vígság sokáig folytatódott.

-csaba-