Az unión kívül és belül

XV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem

2007. július 13., 10:00 , 339. szám
Manninger Jenő, a Zala megyei önkormányzat elnöke, országgyűlési képviselő, Németh Zsolt és Kovács Miklós a megnyitón

Az Európai Unión kívül és belül címmel, immár tizenötödik alkalommal rendezték meg idén a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet, a régió rendszerváltás utáni történetének legjelentősebb magyar-magyar társadalompolitikai és kulturális fórumát.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a magyarországi Pro Minoritate Alapítvány hagyományosan közösen szervezett táborának helyszíne ezúttal a Szinevéri-tó volt, ahol Kovács Miklós köszöntötte a mintegy másfélszáz kárpátaljai és anyaországi résztvevőt. A KMKSZ elnöke ennek kapcsán a nemzethez tartozás fogalmának helyes értelmezéséről szólt, hangsúlyozva az összetartozásnak, az ezzel együtt járó küzdelem felvállalásának, a kitartásnak a fontosságát. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke a nemzetépítés emberarcú fórumaként méltatta az immár másfél évtizedes múltra visszatekintő tábort. Csatlakozva az előtte szólóhoz, a Fidesz-MPSZ Külügyi Kabinetjének elnöke rendkívül fontosnak nevezte az ilyen találkozókat, mint a nemzetpolitika, az anyaországi és a kisebbségi magyarok összetartozásának, közösségérzetének kimunkálására szolgáló fórumokat. "Amikor identitáskérdésekről beszélünk, számba vesszük a fix és a változó pontokat. A KMKSZ- és Fidesz-nemzedék nézetéből az a 15 év, amelyet ez a kárpátaljai tábor maga mögött tudhat, mindenféleképpen fix pontnak tekinthető azzal a szellemi felhozatallal, azokkal a szellemi eszmecserékkel, azzal a hozzáállással, amelyek jellemezték."

A négynapos tábor idei témái közül kiemelkedik az Energiabiztonság Ukrajnában és Magyarországon címmel megrendezett tanácskozás, melynek szakértő és politikus előadói egybehangzóan mutattak rá a két szóban forgó, posztszovjet térséghez tartozó ország energetikai szempontból kiszolgáltatott voltára, illetve az energiahordozókat szállító Oroszország újjáéledő birodalmi, nagyhatalmi aspirációira, amelyek mind Ukrajna, mind Magyarország függetlenségét veszélyeztethetik.

Érthetően fokozott érdeklődés kísérte A kárpátaljai magyarság kapcsolata az anyaországgal Schengen után címmel megrendezett fórumot. Sziklavári Vilmos ungvári főkonzul a Magyarország részéről a csatlakozás okán bevezetett intézkedések kapcsán ismételten megerősítette, hogy a schengeni határőrizeti rendszerre való átállás nem jelent majd lényeges változást a vízumhoz jutás terén a jelenlegi feltételekhez képest, s könnyítheti a határ átjárhatóságát a kishatárforgalmi rendszer is, melynek bevezetését késő őszre tervezik. A főkonzul ugyanakkor nem rejtette véka alá a 35 eurós vízumdíj bevezetését, emlékeztetve mindazonáltal, hogy számos társadalmi réteg mentesül majd az illeték megfizetésének kötelezettsége alól. Fülöp István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU-csatlakozás Magyarország számára nem cél, hanem eszköz volt. Mint kifejtette, a két szomszédos megye intenzív kapcsolatainak alapja a határok átjárhatósága, illetve az olyan kistérségi együttműködések kialakulása, melyek a kölcsönösen előnyös programokon alapulnak. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke rámutatott: a schengeni rendszer kiterjesztése jelen formájában felbecsülhetetlen következményekkel járó illúzióvesztést jelent mindazok számára, akik a Szovjetunió felbomlásakor tanúi lehettek a vasfüggöny leomlásának, hittek az emberek, az eszmék és az áruk szabad áramlásáról szóló jelszavaknak. Ez a kiábrándulás még a következő nemzedékekre is hatással lehet, mutatott rá a szónok, aki egyben emlékeztetett, hogy a KMKSZ már a kilencvenes évek közepén figyelmeztetett a probléma súlyosságára, de a magyar állam ezt máig nem oldotta meg kielégítően. Brenzovics László úgy vélte, a magyar államnak Brüsszelben is képviselnie kell a határon túli magyar kisebbségekkel szemben vállalt alkotmányos kötelezettségeit, s megítélése szerint még most sem késő, hogy Magyarországnak a schengeni rendszerhez való 2008. január 1-jei csatlakozásáig a jelenleginél kielégítőbb megoldást találjanak a kárpátaljai magyarságnak az anyaországgal való zavartalan kapcsolattartására.

Ugyancsak érdekfeszítő eseményei voltak a szabadegyetemnek A határon túli magyarság a magyarországi médiában címmel, magyarországi médiaszakértők részvételével megtartott vitadélután, illetve a Titkosszolgálatok, rendőrség és jogállamiság című fórum, melynek előadója volt többek között Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke, országgyűlési képviselő.

A rendezvényhez kapcsolódó kulturális programok közül említsük meg a Mátyásföldi Lovas Egylet látványos bemutatóját, illetve az 1956-os eseményeket feldolgozó Szabadság, szerelem című magyar játékfilm kárpátaljai bemutatóját.

A tábor keretében megszervezett médiaelőadások az ORTT által nyújtott támogatásokból valósultak meg, s a rendezvényt támogatta a Szülőföld Alap is.

hk