Találkoztak a mezőkaszonyi diákok

50 év után...

2007. augusztus 3., 10:00 , 342. szám

Meghitt találkozóra került sor a Mezőkaszonyi Középiskolában: a tanintézményt 50 éve befejező diákok gyűltek össze ismét.

Az 1957-ben a két osztályban érettségizett 47 hajdani diák közül 15-en jöttek el a találkozóra. Az egykor őket oktató 19 tanár közül sajnos egy sem tudott részt venni. Krucsanica Erzsébet, a találkozó szervezője köszöntötte volt diáktársait, majd azok elevenítették fel meghatódottan emlékeiket. Pityerszkih Alexandra tanárnő a középiskola igazgatójának és tanárainak nevében üdvözölte a találkozó résztvevőit, visszaemlékezve arra, hogy a most egybegyűlteket oktató édesanyja milyen szeretettel beszélt mindig diákjairól.

Az öregdiákok, akik szerint az iskola szinte ugyanolyan, mint volt 50 évvel ezelőtt, bejárták alma materük osztálytermeit, leültek a padokba és felidézték iskolai éveiket, az akkori csínytevéseket.

Az emlékezetes találkozó az egyik helyi étteremben zárult az éjféli órákban, felejthetetlen emlékeket hagyva a résztvevőkben.

B. J.