Programozott harangszó

Beregszászi római katolikus templom

2007. augusztus 17., 10:00, 344. szám

Érdekes és örvendetes hírről számolt be lapunknak a minap Bohán Béla beregszászi római katolikus plébános, aki elmondta: egy sikeres pályázat eredményeként modernizálták a város Szent Kereszt Felmagasztalásáról elnevezett temploma harangjait működtető szerkezetet, így azok már két hete elektronikus úton hívják misére a híveket, és mindennap reggel, délben és este, valamint pénteken du. 3.00 órakor a programozásnak megfelelően megszólalnak.

Mint az atyától megtudtuk, a beregszászi plébánia tavasszal nyújtott be pályázatot az anyaországi Szülőföld Alaphoz, mely sikeres elbírálásban részesült, így megkezdődhettek a munkálatok.

A modernizálást egy füzesabonyi technikai szakember végezte, mely három harangot érintett: egy nagyharangot - Egri Ferenc nagygejőci mester alkotása -, és két kisharangot, melyből a legkisebbet már 30 éve nem használták.

F. Zs.