Végül győzött a szeretet

Klaudia a nagymamájával és a testvérével maradhat

A munkácsi Pavlik Jolán születésüktől nevelte lánya két kislányát. A fiatal édesanya sokadik alkalommal próbált új életet kezdeni, de nem volt szerencséje. Tavaly novemberben, huszonöt évesen halálra gázolta egy autó. A nagymamának nem volt elég a lánya elvesztése miatti fájdalom, rögtön megjelentek nála a gyámhatóság emberei, akik elvették tőle kisebbik unokáját. Jolika néni és férje mindent megtett, hogy visszakaphassák a kis Klaudiát. Hatóságtól hatóságig kilincselt a két nyugdíjas, levéllel fordultak mindenkihez, akihez csak lehetett. Végül Gajdos Olga, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke vállalta fel ügyüket, akinek segítségével nyolc hónap elteltével visszakaphatták a gyereket. Pavlik Jolika nénit erről az első hallásra is megdöbbentő történetről kérdeztük.

- Fiatalabb koromban üzletvezetőként dolgoztam, orosz nemzetiségű férjem pedig vezető geológus volt. Jól éltünk, soha nem voltak anyagi gondjaink. De sajnos nem lehetett gyermekünk. Negyvenéves voltam, amikor elhatároztuk, hogy örökbe fogadunk egy kisgyereket. Ekkor kaptuk meg a négy hónapos Timikét. A nevelt lányomat saját gyermekemként szerettem, magyar iskolába járattuk, zongorázni és balettezni tanult, igyekeztünk neki mindent megadni. Húszévesen teherbe esett az akkori barátjától, úgy volt, hogy a fiú feleségül veszi, de végül a lányom nem akart hozzá menni. A gyermeket megszülte, én pedig magamra vállaltam a nevelését. A lányom hivatalosan is lemondott a javamra Violettáról.

Édesanyámtól örököltem itt Munkácson egy kertes házat, oda költözött a lányom. Egy idő múlva találkozott egy vámtiszttel, állítólag megszerették egymást, összeköltöztek. Amikor megint állapotos lett, a vámtiszt elhagyta. Én szívesen vállaltam a második kislány nevelését is. Tímea megint új életet akart kezdeni, immár egy harmadik élettárssal, de csak néhány hónapot élhetett még, huszonöt évesen halálra gázolta egy autó. Tavaly novemberben temettük el. Mivel az apák egyik kislány iránt sem érdeklődnek, nekik egyedül mi, nagyszülők maradtunk.

- Miért vették el Klaudiát önöktől?

- A lányom halála előtt nagy tatarozásba kezdtünk: az egyik szobában leszakadt a plafon, a konyha is szörnyen nézett ki, nem volt meleg vizünk. A kis nyugdíjunkból nehezen haladt a munka, ráadásul közbejött a lányom temetése is, a bíróság által megítélt 12 000 hrivnyás kártérítést pedig még mindig nem fizette ki a gázolója. Nekünk is volt fiatal korunkban megtakarításunk a férjemmel, nem is kevés, de az még mindig ott van a betétkönyvön - gondolom, ott is marad örökre. Egy napon megjelentek nálunk a gyámhatóság munkatársai. Közölték, hogy a gyermeknevelés körülményeit jöttek kivizsgálni, illetve azt is megmondták, hogy a kisebbik gyereket, a másfél éves Klaudiát elviszik tőlem az árvaházba, mert nincs nálam rend. Túl öregek vagyunk egy ilyen kisgyerek neveléséhez - mondták, hisz én hatvanöt éves vagyok, a férjem pedig tizenkét évvel idősebb nálam.

Egy idő után behívattak a gyámügyi tanács ülésére, ahol idegen emberek szavaztak arról, hogy el kell venni tőlem a kisebbik unokámat, akit csak hatéves kora után adhatnak majd vissza. Újév előtt eljött hozzám egy nő, aki közölte, hogy az ünnep után azonnal vigyem be a gyereket a kijelölt árvaházba, mert ha nem teszem, a milíciával veszik el tőlem, de akkor soha többé nem láthatom. A szilvesztert végigsírtam, és január másodikán elvittem a gyermeket az árvaházba, ahol érdekes módon papírok nélkül is bevették. Ekkor kezdtem meg a harcomat az unokámért. Levélben és személyesen fordultam mindenkihez, akihez csak tudtam. Közben lassan haladt a tatarozás is. Eleinte senki nem akart segíteni nekünk, és mint később kiderült, az árvaházban már kinézte magának a kislányt egy gyermektelen fiatal pár. Hiába volt akkor már kész a tatarozás, újra és újra elutasították a kérvényeimet különféle indokokkal. A gyerek nem érezte magát jól az otthonban, mindig sírt, ha meglátott.

Akkor kerestem meg Gulácsy Gézát és Gajdos Olgát a KMKSZ-nél. Ők álltak mellém. Gajdos Olga városi képviselőként és a KMKSZ városi elnökeként írt a KMKSZ nevében egy kérvényt, amelyben többek között arra hivatkozott, hogy nem lenne jó Klaudiát elválasztani a testvérétől és egyben megfosztani az anyanyelvétől. Ráadásul mindkét unokámra házat tudok hagyni örökségként Munkácson. A városi tanácsnál összeült újra az illetékes bizottság. Az ügyem mellé állt ekkor már Lengyel Zoltán, Munkács alpolgármestere és a jelenlegi polgármester, Vaszil Petyovka is, és augusztusban végre visszakaphattuk a kis Klaudiát.

Máig nem értem, miért akarták a hatóságok erővel elszakítani tőlem, annál is inkább, hogy egymás után nyílnak Ukrajnában a családtípusú gyermekotthonok, mert állítólag már itt is megértették, hogy jobb a társadalom számára, ha családban nő fel egy gyermek.

Nem lesz könnyű nevelni a két kislányt, hisz a napokban vágták le a férjem egyik lábát, de meg fogjuk oldani. Klaudia pedig, ha megérem, magyar iskolába fog járni. Végül ezúton szeretném megköszönni Gajdos Olgának és a KMKSZ-nek a segítségét, mert nélkülük nem kaptam volna vissza az unokámat.

Badó Zsolt